brusszel


A kiskereskedelemben 1,7-2 százalékos éves visszaesésre számítanak a szakértők

Figyelő Online
2012.11.26  11:50   
mail
nyomtatás
Az idén átlagosan 1,7-2 százalékos kiskereskedelmi visszaeséssel számol a Takarékbank elemzője és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt adatai szerint szeptemberben a kiskereskedelmi értékesítés volumene 3,1 százalékkal csökkent tavaly szeptemberhez képest, az év első kilenc hónapjában pedig 1,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben szeptemberben 717 milliárd forint, az első kilenc hónapban 5983 milliárd forint értékű volt a forgalom. Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejti: a kiskereskedelmi eladások több mint 3 százalékos csökkenése meghaladja várakozásaikat.

A szakértő az év hátralevő már nem számít a forgalom visszaesésének további növekedésére, így a csökkenés mértéke 2-2,5 százalék körül stabilizálódhat. A kiskereskedelmi forgalomra negatív hatással van a reálbérek csökkenése, a stagnáló munkaerőpiac, a nyomott - bár kissé javuló - fogyasztói bizalom és a háztartások folytatódó mérlegkiigazítása, amit a forint erősödése részben ellensúlyozhat a devizahiteles háztartások esetében - vélekedett Suppan Gergely. Szerinte az éves átlagos csökkenés 1,7 százalék lehet. Az elemző hozzátette: mivel a fogyasztás szűkülése jövőre csökkenő ütemben folytatódhat, a kiskereskedelmi forgalom visszaesése 1 százalék körül alakulhat.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétfői közleményében kiemeli: az idén az év egészét tekintve 2 százalék körüli visszaesés várható a fogyasztói piacon, míg korábban kisebb visszaeséssel lehetett számolni. Az élelmiszerpiacon előreláthatóan nem várható az inflációs nyomás mérséklődése, sőt egyes területeken további áremelkedéssel lehet számolni, ami visszaveti a fogyasztást.Kifejtik: a KSH nyers adatai szerint szeptemberben is több pénzt hagytak ugyan a vásárlók az áruházakban, összesen 717 milliárd forintot, 24 milliárd forinttal többet, mint egy évvel korábban, az értékesített árumennyiség azonban 4,1 százalékkal kevesebb volt a tavalyinál.

"Ez aggasztó nagyságú csökkenés" - véli a szervezet. A visszaesés egyik oka az OKSZ szerint, hogy 2012. január-szeptember között a drágulás mértéke 5,8 százalék volt, ami "alaposan lehúzta" a kereskedelem mérlegét. Az élelmiszerek szeptemberben már 7,5 százalékkal, az élvezeti cikkek (szeszesitalok, dohányáruk) 15,6 százalékkal, az üzemanyagok 15,7 százalékkal voltak drágábbak, mint egy hónappal korábban. További ok, hogy a reálkeresetek 4 százalékkal estek vissza az első háromnegyed évben.Az OKSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a ruházatot, illatszereket és az internetes áruházakat nem számítva szinte mindenütt csökkent a fogyasztás, a vásárlók elsősorban a nagyobb értékű árucikkek vásárlását fogják vissza, így a bútort, műszaki cikkeket, járművet keresik a legkevésbé. A ruházat, illatszerek és az internetes vásárlások növekedése csak kis mértékben javítja a kereskedelem mérlegét, mivel súlyuk csekély - fűzik hozzá.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.