brusszel


Ki nem fizetett követelésük miatt tüntettek vállalkozók Kecskeméten, a cég tárgyalna

Figyelő Online
2012.11.26  14:35   
mail
nyomtatás
Csaknem húsz, az ország több településéről érkezett vállalkozó járművekkel félpályás útlezárással demonstrált hétfőn Kecskeméten az Auchan áruház mellett, mert a bevásárlóközpont bővítését végző fővállalkozó nem fizette ki részükre az elvégzett munka ellenértékét. Az ügyben érintett Arcadom azt közölte, hogy már keresi a megoldást és tárgyalást kezdeményez a problémáról.
Szabó Bálint, az alvállalkozók érdekeit képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: több mint 20 alvállalkozónak közel 300 millió forinttal tartozik a fővállalkozó, a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. Kérte, hogy Demján Sándor fogadja az alvállalkozók képviselőit és fizesse ki a jogos, az elvégzett munka után a befogadott számláikon szereplő követeléseiket.

Emlékeztetett arra, hogy már Szeged mellett, Szatymazon is demonstráltak egy hasonló ügyben, ahol szintén az Arcadom nem fizette ki az alvállalkozókat. Közölte azt is: a rendőrségen már bejelentették, hogy december 7-én a Prima Primissima-díj átadó ünnepségén körbeveszik a Művészetek Palotáját az elkeseredett alvállalkozók.Az Arcadom Zrt. hétfőn közölte: szoros együttműködésben a beruházó Immochan vezetésével törekszik a kecskeméti bevásárlóközpont bővítésével kapcsolatos fejlesztés gyors és hibamentes lezárására, valamint megoldást keres a beruházásban részt vevő alvállalkozók anyagi követeléseinek kielégítésére.Az Arcadom elsődleges célja, hogy minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésekben foglalt minőségben elvégezte, a lehető leggyorsabban pénzéhez jusson - olvasható a közleményben.A tárgyalások október óta felgyorsultak, következésképp már több vitás kérdés rendeződött - közölte a cég, hozzátéve, jelenleg a teljes portfolió pontosítása zajlik, amelyben a Likvid Kontroll Kft. vezetése is aktívan részt vesz.A közlemény szerint az Arcadom kéri az alvállalkozókat és jogi képviselőiket, hogy tárgyalásos úton pontosítsák a részleteket, ezzel is felgyorsítva az ügy mindenki számára megnyugtató lezárását.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200