brusszel


Az internetes megoldásokra támaszkodó pénzintézet lesz a Webbank

Figyelő Online
2012.11.26  15:12   
mail
nyomtatás
Költséghatékony működésre törekvő, ezért alapvetően az internetes megoldásokra támaszkodó pénzintézet lesz a Webbank - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.
A Webbank célja, hogy előnyös alternatívát nyújtson a magyarországi pénzpiac korlátozott hitelkínálatával szemben. A tőkegyűjtés során számít a "civil Magyarország" összefogására. A tárca bízik abban, hogy a kezdeményezéshez már csatlakozott magánszemélyek és vállalkozók mellett önkormányzatok és külhoni magyarok is felismerik az állami támogatás mellett megvalósuló közösségi cselekvésben rejlő erőt.

A Webbank amellett, hogy aktívan részt kíván venni a devizahitelesek problémáinak megoldásában, versenyképes, kiszámítható és tisztességes üzletpolitikán alapuló hitelezéssel kívánja segíteni a hazai vállalkozások működését - áll a közleményben.Az állami-civil bank (Webbank) megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására november 15-étől jövő év május 15-éig terjedő időtartamra Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.Körtvélyessy László az elmúlt két évben a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott, miniszteri biztosként irányította a Széchenyi Pihenő Kártya szakmai kidolgozását és sikeres piaci bevezetését.

A Webbank ötlete a múlt évben merült fel, azzal a céllal, hogy kedvező kondíciójú hiteleket szerezzen a devizahiteleseknek.Doubravszky György, a bank mögött álló Hiteltársulás szervezője januárban közölte, hogy a cégbíróság bejegyezte a Webbank Tőketársaság Zrt.-t. A bank a tőkéje összegyűjtését úgy képzelte, hogy 1,5 milliárd forinttal beszáll az állam, és ugyanennyit magánszemélyek és vállalkozások adnak össze.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200