brusszel


Erősödött a forint

Figyelő Online
2012.11.27  08:31   
mail
nyomtatás
Erősödött a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben, az eurót kora reggel 280,91 forinton jegyezték, szemben a hétfő délután és este jellemző 281,80 forint körüli jegyzésekkel.
A forint árfolyama még a görögországi segély folyósításáról létrejött megállapodás előtt erősödött közel egy forinttal az euróval szemben hétfőn éjjel. Elemzői várakozások szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén újabb 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, amit a piacok be is áraztak a forint árfolyamába. Megnyugvással fogadták a nemzetközi piacok, hogy hétfőről keddre virradóra megszületett a megállapodás a nemzetközi hitelezők között, ami megnyitotta az utat Görögország pénzügyi támogatásának folytatása előtt. Görögország a segélycsomag elmaradt és esedékes, összesen 44 milliárd eurós részlete átutalásának köszönhetően elkerülheti az államcsődöt. Az ország enyhítést is kapott a segélycsomag egyes feltételeinek teljesítésében, bár a megszorításokat az előírt módon szigorúan végre kell hajtania. A 2020-ra teljesítendő GDP-arányos államadósságot 120 százalék helyett 124 százalékra kell mérsékelnie, törlesztéseit pedig alacsonyabb kamattal teljesítheti.

Az euró csak csekély mértékben erősödött, a hétfő esti 1,2970 dollár körüli árfolyamról átmenetileg 1,3000 dollár fölé. Kedden reggel jegyzése 1,2988 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 233,23 forinton állt kedden kora reggel, míg hétfőn éjjel még 234,20 forint környékén állt a jegyzés. A dollár 216,28 forintra gyengült az előző éjszaka jellemző 217,30 forintról, a japán jen pedig 2,6293 forintra 2,6475 forintról.Kedden reggel a lenyel zloty 0,10, a cseh korona 0,04, a román lej pedig 0,17 százalékkal erősödött az euróval szemben. Az eurót kedden reggel 4,0976 zloty, 25,2795 cseh korona és 4,5127 román lej árfolyamon jegyezték.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200