brusszel


Megállapodott a Világbankkal Magyarország

Figyelő Online
2012.11.27  17:29   
mail
nyomtatás
Együttműködési megállapodást írt alá Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden Budapesten Peter Harrolddal, a Világbank Közép-Európáért és a balti országokért felelős országigazgatójával.
Az NGM szerdai közleménye szerint a megállapodás értelmében a Világbank szakértői együttműködés keretében támogatja a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott strukturális kormányzati intézkedések végrehajtását.

A megállapodás célja, hogy újszerű tartalommal töltse meg a Világbank és Magyarország immár 30 éves múltra visszatekintő kapcsolatait, amelynek keretében az ország a régió más államaihoz hasonlóan kihasználja a világbanki tagságból fakadó előnyöket, valamint él a Világbanknál meglévő széleskörű tudásbázis adta lehetőségekkel, amelyek a kormányzati döntéselőkészítés folyamatában és az intézkedések végrehajtásakor is hasznosíthatók.

Az együttműködés elsősorban a költségvetési és egyes szektorális politikákra vonatkozó stratégiák, a növekedési stratégiák, a nyugdíjrendszert érintő elemző munka, a pénzügyi szektor fejlesztése, a roma integráció, az államigazgatás kapacitásfejlesztése, továbbá az európai uniós alapokból és a hazai fejlesztési forrásokból megvalósított programok ellenőrzésének és értékelésének területére terjed ki - olvasható a közleményben.

A nemzetgazdasági tárca kiemeli: Magyarország a Világbank úgynevezett graduált státuszú tagországa, így az EU-tagországok többségéhez hasonlóan már nem veszi igénybe a bank pénzügyi erőforrásait, ugyanakkor támogatóként részt vesz a szegénység csökkentését célzó globális programokban. Hasonló együttműködési programmal rendelkezik a régióból többek között Szlovákia és Lettország, továbbá Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovénia is igénybe veszi a bank tanácsadási szolgáltatásait.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.