brusszel


Meglepő eredmények az Uniquánál

Figyelő Online
2012.11.28  09:27   
mail
nyomtatás
A vártnál jobb eredményekkel zárta az első háromnegyed évet az osztrák Uniqa biztosító.
A társaság szerdai közlése szerint az adózott eredmény 93,5 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 119 millió euró mínuszt követően. A működési eredmény 152 millió euró volt, tavaly az első kilenc hónapban még 173 milliót tett ki a hiány rendkívüli tételek miatt.

A díjbevételek szeptemberrel bezárólag 2,3 százalékkal 3,659 milliárd euróra csökkentek.A társaság az eredmények ismertetésekor felfelé módosította idei előrejelzését: az üzemi eredmény várhatóan 200 millió euró lesz a korábban jelzett, a 2010. évivel nagyjából megegyező 142 millió helyett.A Magyarországon is érdekelt biztosítónál tavaly ősszel jelentették be, hogy Európa-szerte 600 adminisztratív munkahelyet szüntetnek meg a karcsúsítás jegyében.

Az akkori közlés szerint a bécsi központban 200 munkahely szűnik meg egy éven belül, a csoport huszonegy piacán három éven belül megy végbe a leépítés.Az Uniqa a nyár folyamán megvette az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) a biztosító magyar, horvát és lengyel leányvállalataiban eddig birtokolt kisebbségi tulajdonrészét.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200