brusszel


Egymilliárd forintból újult meg három út Dél-Baranyában

Figyelő Online
2012.11.28  13:26   
mail
nyomtatás
Megújult három mellékút Dél-Baranyában, az egymilliárd forintos beruházásban érintett szakaszok átadási ünnepségét Bogádmindszenten tartották szerdán.
A fejlesztésnek köszönhetően a Szentlőrinc-Nagycsány és a Garé-Bogádmindszent közötti út, valamint az ózdfalui bekötőút kátyúktól, nyomvályúktól mentes és szélesebb lett. A három, összesen 12 kilométernyi szakaszt érintő munkálatok kiterjedtek a vízelvezető rendszer, továbbá a buszmegállók rekonstrukciójára is. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta: a tőkevonzó képesség javítása, a munkaerő szabad áramlása és a könnyebb munkába járás érdekében a kormány kiemelt feladatnak tekinti a négy- és ötszámjegyű utak felújítását. Elmondta, ezekre a beruházásokra 2009 és 2013 között országosan 110 milliárd, a Baranya, Somogy és Tolna alkotta Dél-Dunántúlon 21,4 milliárd forintot költenek a Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjainak keretében.

Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy Magyarországon az idén 400 kilométernyi út felújítása kezdődött meg, s a kivitelezés nagy része már be is fejeződött.Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke arról szólt, hogy az ország egyik legszegényebb térsége, a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program sikeréhez nélkülözhetetlen a jó közlekedési infrastruktúra.A politikus magyarázata szerint a térség agráriumának, ökoturizmusának fellendítését vízkormányzási rendszerrel, vizes élőhelyek revitalizálásával elősegítő projekttől a munkahelyek létesítését, a kereskedelem és az idegenforgalom erősödését várják, s ehhez jó minőségű utakra van szükség.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.