Nem ízlett a séf főztje az uniós tagállamok vezetőinek. Ezért visszaküldték az Európai Tanács elnökének azzal, hogy jövő év elején olyan menüt szolgáljon fel, amelyik egyiküknek sem fekszi majd meg a gyomrát. Pedig Herman van Rompuy a következő hétéves keretköltségvetésről dönteni hivatott ülés előtt konyhaművészetének jóformán minden trükkjét bevetette, hogy a vacsoravendégek torkán lecsússzon a falat. Hiába tett azonban hozzá egy csipetnyi sót itt, egy kis édesítőt ott, a jeles asztaltársaság egy részét egyáltalán nem nyűgözte le a végeredmény. Vagyis úgy tűnik, 2005 után ezúttal is csak második nekifutásra tudnak megállapodni az Európai Unió tagállamai a közösségi kiadások finanszírozásáról.

Elégedetlenkedők
A várakozások ellenére nem a vétóját már jó előre belengető brit kormányfő, David Cameron hiúsította meg egyedül az alkut. Bőven akadt még kollégája – a magyar miniszterelnököt is beleértve –, aki megkönnyebbüléssel vette, hogy az adott paraméterek mellett nem jött létre a megállapodás. Mindez nem változtat azon, hogy továbbra is elsősorban Cameron áll az egyezség útjában. Elszigetelődése azonban a legkevésbé sem áll az EU érdekében, amikor három hét múlva újabb fontos döntéseket kell meghozni az euróövezeti válság kezelésére. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Angela Merkel német kancellár és az ugyancsak nettó befizetői státusban lévő észak-európai országok vezetői még mindig túl soknak találták az uniós kiadások azon mértékét, amelyet Van Rompuy javasolt a 2014 és 2020 közötti időszakra. Elutasításuk ugyanis azt is jelentette, hogy a legdrasztikusabb csökkentést szorgalmazó brit kormányfő nem maradt egyedül.

Mindazonáltal a közösségi büdzsé nettó kedvezményezettjei sem tapsoltak volna önfeledten a csütörtök éjjel előterjesztett kompromisszumos javaslatnak. Ez ugyan a számukra elsőbbséget élvező felzárkóztatási és mezőgazdasági források 18-19 milliárd eurós növelésével kissé helyrebillentette a mérleg nyelvét, ám legtöbbjük számára nem eléggé ahhoz, hogy azt odahaza sikerként tálalhassák.

ÖSSZEKUSZÁLÓDVA
A veterán belga politikus által kifőzött megoldás alaposan összekuszálta a korábbi erővonalakat. Ahelyett, hogy a felzárkózás fázisában lévő közép- és kelet-európai országokat szalámizta volna le egymásról, az euróválság mintájára a gazdag észak és a lecsúszóban lévő dél közé ütött éket. Ezzel az előbbi táborból az utóbbiba terelte Franciaországot, amely a közös agrárpolitikai kiadások védelmezése miatt mindig is kilógott a nettó befizetők közül. Ilyen szempontból Van Rompuy dolgát alaposan megnehezíti, hogy már három különböző konyha ízvilágát kell vegyítenie: a mediterránét, az északiét és a kelet-európaiét.




Orbán Viktor a csúcsot követően közölte, hogy Magyarország a kísérlet sikertelenségével jobban járt, mint az asztalon lévő csomaggal. Azt persze nem lehet tudni, hogy a magyar miniszterelnök végső esetben akár egyedüliként is blokkolta volna-e. Szavai ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy az Európai Tanács elnöke által közvetlenül a csúcsot megelőzően felkínált változtatások nem elégítették ki Budapestet.

Van Rompuy két területen tett gesztust a magyar küldöttségnek. A csúcson hazánknak tett ajánlat becslésünk szerint körülbelül 2 milliárd euróval gyarapítaná a magyar pénzes borítékot. Egyrészt Közép-Magyarország régió kapna 1,2 milliárd eurót, másrészt az elérhető támogatások felső határa hazánknak a GDP 2,59 százaléka lenne, ez körülbelül plusz 700-800 millió eurót jelent. Ezzel sikerülne valamivel 20 milliárd euró fölé tornászni 2014 és 2020 között a hazánk számára elérhető regionális politikai támogatások összegét. Ez azonban még mindig tekintélyes távolságra van a jelenlegi (2007 és 2013 közötti), folyó áron körülbelül 25,7 milliárd eurós támogatási összegtől, amelyet ugyanakkor nem biztos, hogy maradéktalanul képesek is leszünk felhasználni a határidő lejártáig.

Több okból sem lenne azonban teljesen méltányos ugyanazt a támogatási szintet számon kérni az Orbán-kormányon, mint amit elődje hét évvel ezelőtt kiharcolt. Először is, a közel 26 milliárd eurós keretet akkor sem tudná rendelkezésre bocsátani az EU, ha az elérhető támogatások felső határa a mostani, GDP-arányosan 3,52 százalékos szinten maradna. A legfejlettebb hazai térség, Közép-Magyarország régió ugyanis időközben kinőtte a saját kategóriáját, és egy olyan kosárba került, ahol a támogatási intenzitás alacsonyabb.

Másrészt 2005-ben még híre sem volt annak a súlyos gazdasági és pénzügyi válságnak, ami miatt a következő hét évben kereken 20 milliárd euróval zsugorodik reálértékben az uniós büdzsé a jelenlegi időszakhoz képest.

A magyar miniszterelnök mindenesetre abban bízik, hogy legközelebb kedvezőbb ajánlatot kap Herman van Rompuytől. Erre alapvetően két lehetőség kínálkozik. Az egyik a már említett támogatási felső határ további növelése Magyarország számára. Ehhez azonban más költségvetési fejezetekből vagy a kohéziós büdzsén belül más országoktól kellene elvonni pénzt. A másik lehetőség a cukorkaosztogatás, azaz annak elérése, hogy az eleve erre visszatartott keretből az EU „főséfje” további célzott támogatást tartalmazó borítékot nyújtson át hazánknak.

VÉDŐHÁLÓT SZERETNÉNK
Orbánt mindenesetre feljogosíthatja további gesztusok kérésére az, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint az EU-ban egyedüliként hat hazai régió felzárkózási forrásai – éppen a támogatások alacsony felső határa miatt – annak dacára csökkenhetnek, hogy változatlanul a legszegényebb kategóriába tartoznak. A magyar kormány olyan biztonsági hálót szeretne számukra, amely garantálná, hogy legalább a pénzüknél maradjanak.

Bár az uniós pénzügyi transzferek összegére nincs közvetlen hatással, mégis pozitív eredménynek tekinthető, hogy legalább a pénzek felhasználásának szabályai nem nehezednek. Az aktuális javaslat ugyanis már abból indul ki, hogy a kohéziós és strukturális alapokból finanszírozott projektek uniós társfinanszírozása 75 helyett 85 százalékra mehet fel, és a vissza nem téríthető áfa is elszámolható költség lesz 2014 után is. Magyar diplomaták szerint ez azért fontos, mert magasabb nemzeti önrész esetén az éves magyar GDP 1 százalékával növekedtek volna a költségvetés kiadásai, ami megkérdőjelezhette volna a deficiteljárás szempontjából lényeges, GDP-arányosan 3 százalékos államháztartási hiány tarthatóságát. Máskülönben, ha nem akart volna emiatt szankciókkal szembenézni, a budapesti kormány még a kevesebb kohéziós támogatás lehívásához sem tudta volna előteremteni a szükséges önrészt.

Pedig ha van ország az EU-ban, amely igazán rá van utalva az uniós forrásokra, az Magyarország. A statisztikák szerint 2009 óta a hazai közberuházások 97 százalékát EU-támogatásból valósították meg. Nincs még egy tagállam, ahol ilyen magas lenne ez az arány.

Kapcsolódó cikkek