A 4S studyban részt vevő 4444 beteg átlagos kezelési tartama 5,4 év volt, a készítményt térítés nélkül kapták a betegek, és rendszeres kivizsgálásban részesültek. Ezért az intézmények és a személyzet anyagi támogatásban részesült. Magyarország a 4S-vizsgálatban nem vett részt, csakúgy, mint tucatnyi hasonló klinikai kutatásban, pedig a kardiovaszkuláris mortalitási mutatóink drámaiak, az egészségügyre fordított költségvetési hányad szerény, és a gyógyszerár-támogatás mértéke jövőre megfeleződik.

Ám számos más, jelentős mértékű klinikai gyógyszerkutatás zajlik, évente 300-350 vizsgálat folytatására adnak hatósági engedélyt. A bruttó hazai termékhez a klinikai vizsgálatok a 2008-as évet figyelembe véve hozzávetőleg
 50 milliárd forinttal járultak hozzá, ez a GDP közel 0,2 százaléka (Kaló, 2010). Ezeket gyakorlatilag a gyógyszeripar finanszírozza. Hazánkban a jogi környezet a klinikai vizsgálatok tekintetében (néhány adózási határterületi kérdéstől eltekintve) vonzó, a hatósági eljárás elfogadhatóan dinamikus, szigorú, ám korrekt. A klinikai vizsgálat mint szolgáltatás díjtételei a nyugati és keleti országokéihoz képest még versenyképesek.

Miért stagnál mégis évek óta a klinikai vizsgálatok volumene? Miért nem részesülhetnek a résztvevők a klinikai vizsgálatok előnyeiből, amikre az adott helyzetben különösen rá lennének szorulva?

A betegellátó jogi feltételek kritériumrendszeréből sajnos egyre inkább az ellátó hiányával kell szembesülniük az ezen a területen tevékenykedőknek. Hiába várnak betegek százai arra, hogy klinikai vizsgálatok keretében jussanak hozzá bizonyos ellátásokhoz, hiába állnak sorban a különféle finanszírozók, hogy ezen a területen is befektessenek. Az egészségügyi szakemberek elvándorlása komoly hátráltató tényező.

Fájdalmas, hogy az egészségügyi intézmények nem csekély része a klinikai vizsgálatokat nem a fentieknek megfelelően, azaz nem a betegellátás színvonalát emelő lehetőségként, nem mint a tehetséges szakemberek megszerzésének és megtartásának eszközeként szemléli. Miközben sok szó esik különféle szakmai szervezetekben arról, hogy milyen nagyszerű lehetőségeket jelent ezen kiaknázatlan terület, továbbra is gyakran bürokratikus akadályok, a klinikai vizsgálatokból befolyó díjak ismeretlen területekre csatornázása, igen lassú ügyintézés képezi a hétköznapi tapasztalatot. Különösen éles a kontraszt azért, mert számos kis és nagy egészségügyi intézmény jó példával jár elöl. A szponzorok számára világos a döntés, ha választani kell, melyik intézménybe telepítsék a klinikai vizsgálatokat. Oda, ahol a jogszabályokból már régen kitörölt úgynevezett befogadó nyilatkozat kell, és különféle bújtatott jogcímeken szednek díjakat, ahol fél évig kell várni egy szerződés aláírására, vagy ahol transzparens szabályok szerint lehet működni és szakemberekkel lehet tárgyalni, ahol a betegellátás színvonala ilyen módon is nő, és a részt vevő szakszemélyzet kellően motiváló erejű.

Magyarország betegeinek, egészségügyének nagy szüksége van a klinikai vizsgálatokra, melyek feltételei jórészt még adottak. A vizsgálati szponzorok szempontjából azonban a világ más országai egyre vonzóbbnak tűnnek, és a befektetésekért, a tudományos eredményekhez való hozzájárulásért folyó versenyben fokozott erőfeszítéseket kell tennünk. A Forma–1-es futamok jelentős állami támogatással a tömegek számára is elérhetővé teszik a műszaki-technológiai innováció élményének megtapasztalását a gyakorlatban. Az egészségügyben a klinikai vizsgálatok szponzorai a farmakológiai innováció Forma–1-es élményét hozzák országunkba, és még fizetnek is érte. Jó lenne, ha a példákat szem előtt tartva minden egészségügyi intézményünk képessé válna ennek hasznosítására.


A szerző az MSD klinikai kutatási igazgatója

Kapcsolódó cikkek