brusszel


Tej Terméktanács: közeledtek az álláspontok a földtörvényről

Figyelő Online
2012.11.28  17:04   
mail
nyomtatás
A Tej Terméktanács szerint jelentősen közeledtek egymáshoz az álláspontok az új földtörvény-javaslatról a szaktárcánál szerdán folytatott megbeszélések során.
A szakmaközi szervezet tárgyalásról kiadott közleményében üdvözölte, hogy a törvényjavaslat alapján a jövőben kiemelten kezelik majd az állattartó gazdaságokat. A terméktanács ugyanakkor javaslatokat fogalmazott meg a tejtermelés kiszámíthatóságára és az ezt befolyásoló bizonytalansági tényezők csökkentésére, illetve a takarmánytermő területek biztonságát szolgáló módosításokra.

A szakmai szervezet kifejezetten megnyugtatónak tartja a közeli hozzátartozók használatában álló földterületek összeszámításával kapcsolatos terméktanácsi javaslat minisztériumi fogadtatását. Biztatónak ítélik azt is, hogy a takarmánytermő területek biztosításával kapcsolatos szabályozásra vonatkozó elképzeléseit ugyancsak megvitatták. A közlemény szerint a minisztérium jelezte a terméktanácsnak, hogy a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása során számos módosító javaslat kerül még benyújtásra, amelyek - mások mellett - a szakmaközi szervezet által felvetett problémákat is megnyugtatóan kezelik majd.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatról - a tervezett új földtörvényről - folytatott egyeztetésre a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács között stratégiai együttműködés alapján került sor. Az egyeztetésen a szakmaközi szervezet képviselőivel Simon Attila, a tárca jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára és munkatársai vitatták meg a tejgazdaságot érintő kérdéseket.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.