Németh D. László úgy véli: a nyolcvan négyzetméteres üzletet nyereséggel tudják majd üzemeltetni.">
brusszel


Önkormányzati húsbolt nyílt a Kapuvári Hús Zrt. üzlete helyén

Figyelő Online
2012.11.29  08:55   
mail
nyomtatás
Önkormányzati húsáruházat nyitott csütörtökön a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. mintaboltjának helyén a rábaközi település városüzemeltetési társasága.
Németh D. László, a Kapukom kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a nyár végén leállt gyár mintaüzlete szeptember utolsó napjaiban zárt be. Mivel az üzlet évtizedek óta az önkormányzattól bérelt helyiségben működött, szinte hiánytalanul rendelkezésre állt az újraindításhoz szükséges infrastruktúra.

A napi több ezer sertés vágására, feldolgozására alkalmas húsgyár széles termékkínálatát úgy igyekeznek pótolni, hogy már eddig mintegy másfél tucat, zömmel környékbeli kisebb vágóhíddal és húsüzemmel szerződtek le. „Igyekszünk minél közelebbről beszerezni az árut; a legtávolabbi szállítónk pápai. Helyi árut akarunk, jó minőségben és normális áron” – mondta.

Hozzátette: az elmúlt két hónapban ellátási nehézségeket okozott a leállás, ráadásul a főtéren, jól megközelíthető helyen álló bolt kényelmesen elérhető a helyiek és a közeli településeken élők számára. Mindemellett azzal számolnak, hogy a mintegy nyolcvan négyzetméteres üzletet nyereséggel tudják majd üzemeltetni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200