brusszel


Simor: jól meg kell fontolni decemberben a kamatdöntést

Figyelő Online
2012.11.29  11:38   
mail
nyomtatás
A monetáris tanácsnak jól meg kell fontolnia decemberben a kamatdöntést, mivel az új inflációs jelentés számos új információval szolgál majd - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
Nagy levegő kell
Simor András egy külföldi újságírókat tömörítő egyesület által szervezett eseményen úgy fogalmazott: a decemberi ülés különösen fontos lesz, mivel az MNB stábja által készített inflációs jelentést is áttekinti majd a tanács. "Ezért valószínűleg egy nagy lélegzetvételre van szükség a döntéshozatal előtt, hiszen sok információ lesz az asztalon." Az MNB monetáris tanács kedden - egymást követő negyedik alkalommal - 25 bázispontos kamatdöntésről döntött. A jegybanki alapkamat így július óta 7 százalékról 6 százalékra mérséklődött. Simor András a keddi - a kamatdöntő ülést követően tartott - sajtótájékoztatón elmondta, hogy a monetáris tanács ezúttal is szűk többséggel döntött az alapkamat csökkentése mellett.

Ez - az előző hónapok szóhasználatával és a megismert jegyzőkönyvekkel egybevetve - azt jelzi, hogy a monetáris tanács belső tagjai, így Simor András elnök és két alelnöke a kamat tartására, míg a külső tagok a kamatszint mérséklésére szavaztak. Londoni elemzők szerint a monetáris tanács az elkövetkező hónapokban tovább folytathatja a kamatcsökkentési ciklust. A Morgan Stanley szakértői szerint a folyamat csak "félúton" jár és a magyar jegybanki alapkamat jövő nyárra valószínűleg 5,00 százalékig csökken a mostani 6,00 százalékról. William Jackson, a Capital Economics elemzője ugyanakkor úgy látja: jóllehet a következő hónapokban lehet még néhány MNB-kamatcsökkentés, ezeket később - az euróövezeti válság mélyülése miatt - várhatóan vissza kell majd fordítani. A Capital Economics mindent egybevetve azt valószínűsíti, hogy az MNB-alapkamat 2013 végén ismét a mostani 6,00 százalékon lesz.

Nagyon lassú növekedés jön
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) valószínűleg mérsékli a jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését decemberi inflációs jelentésében - közölte Simor András. A jegybankelnök egy külföldi újságírókat tömörítő egyesület által szervezett eseményen úgy fogalmazott: "az európai mutatók (az elmúlt két hónapban) romlottak. Ha minden más tényezőt változatlannak feltételezünk, akkor ez - a jegybank által szeptemberben jelzettnél - rosszabb GDP-növekedést jelez".

Simor András egyúttal elmondta: "nagyon lassú" növekedésre számít jövőre Magyarországon.A jegybank szeptemberben közzétett inflációs jelentésében 0,7 százalékos jövő évi GDP-növekedést várt az idei 1,4 százalékos visszaesést követően. Az Európai Bizottság november elején közzétett őszi előrejelzése szerint idén 1,2 százalékkal esik vissza a magyar bruttó hazai termék, míg 2012-ben 0,3 százalékkal, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal bővül. A magyar kormány október végi prognózisa szerint a magyar GDP idén 1,2 százalékkal zsugorodik, jövőre 0,9 százalékkal, 2014-ben pedig 2,0 százalékkal bővül. Az MNB monetáris tanácsa december 18-i kamatdöntő ülésén tárgyalja az MNB stábja által készített inflációs jelentést. A jegybank aznap a legfontosabb makrogazdasági mutatókra vonatkozó előrejelzéseit hozza nyilvánosságra, a teljes jelentést két nappal később publikálja.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.