brusszel


IMF: túlzottan beruházásfüggő a kínai gazdaság

Figyelő Online
2012.11.29  12:46   
mail
nyomtatás
Túlságosan függ a kínai gazdaság a beruházásoktól, ami a következő években növekvő kockázatokat jelenthet - írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmánya.
A beruházási ráta Kínában a hazai össztermék (GDP) 50 százaléka körül van, szemben a globális átlaggal, mely 22 százalék körül alakul. A gazdasági egyensúlyhoz a jelenleginél 12-20 százalékponttal alacsonyabb beruházási ráta is elegendő lenne - állítja a jelentés. A ráta 2007-2011. az infrastrukturális és lakásépítési beruházásokat is tartalmazó gazdaságösztönző csomagok eredményeként jelentősen emelkedett.

A probléma a kínai gazdaság szerkezetének átalakítását is megnehezítheti, a túlkapacitások pedig a világgazdaságba is átgyűrűzhetnek. Emellett pedig ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági növekedési ütemet fenn lehessen tartani, a befektetések arányát tovább kell emelni, ami a következő években akár a GDP 60-70 százalékára is nőhet. Ilyen magas befektetési ráta finanszírozása olyan komoly gazdasági terhet jelenthet az ország számára, ami már az általános gazdasági stabilitást veszélyezteti - figyelmeztetnek szakértők.

Az IMF jelentése ugyanakkor megjegyzi: az a tény, hogy a finanszírozás Kínában nem külső forrásokra, hanem főként a háztartások megtakarítására épül, némiképp csökkenti a kockázatok mértékét. A belső fogyasztás felé elmozdulást jelentő gazdasági szerkezetátalakítás a jelenlegi (2011-2015) ötéves terv idején is kiemelt szerepet kap, annak fontosságát a jelenlegi és leendő kínai vezetők, kormányzati kutatóintézetek és külföldi szakemberek is többször hangsúlyozták már.

A kínai Reform és Fejlődés Kutatóintézet egy novemberi tanulmányában a lakossági fogyasztás növekedésére hívja fel a figyelmet, mondván, annak mértéke az idén először haladja meg a beruházási ráta értékét. A fogyasztás tavaly 16 ezer milliárd jüant (560 ezer milliárd forint) tett ki, és az intézet szerint 2016-ra 30 ezer milliárd jüanra (1 050 ezer milliárd forint), 2022-re pedig 50 ezer milliárd jüanra (1 750 ezer milliárd forint) nő majd. Tíz éven belül a lakossági fogyasztás a GDP 50, a teljes fogyasztási kiadások pedig 60 százalékát teszik majd ki - vélik a kutatók.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.