A katalán kormányzópárt a Convergencia i Unió (CiU) csúfos visszaesését hozta a vasárnap esti regionális választás. 62 regionális parlamenti helye 50-re csökkent (68 fő kell a többséghez), de még így főlényesen nyerte az előrehozott választást.

Második helyen a radikális függetlenségpárti, baloldali ERC (Esquerra Republicana de Catalunya) végzett 21 hellyel megduplázva eddigi képviselőinek számát, harmadik a szocialista, korábbi spanyol kormányzópárt helyi szervezete a PSC (Partit dels Socialistes del Catalunya) végzett 8 helyet veszítve eddigi mandátumaiból, míg a negyedik helyen történelme legjobb eredményével a spanyol konzervatív kormánypárt (Partido Popular, PP) regionális szervezete végzett 19 képviselői hellyel a korábbi 18 után.

Komolyan javított pozícióin a Zöld Párt és a jobboldali-liberális Ciutadans (Polgárok), valamint bejutott a katalán parlamentbe a szintén baloldali, függetlenségpárti CUP (Candidatura d'Unitat Popular, Népi Egység Jelöltjei) is. Az előző parlament 86 függetlenségpárti képviselőjéhez képest gyakorlatilag nem változott a katalán szeparatizmust támogatók létszáma (az új választások eredményei alapján 87 fő).

Az előrehozott választásokat Artur Mas azért írta ki, mert nem tudott megállapodásra jutni Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel a Katalónia és Spanyolország közötti költségvetési megállapodásról (pacto fiscal), amelyben Katalónia kulturális autonómiáján túl saját adóbeszedési és fejlesztéspolitikai jogköröket akart megszerezni. Az egyre jobban radikalizálódó katalán lakosság szeptember 11-i komoly tömeget megmozgató függetlenségpárti tüntetése után Artur Mas úgy gondolta, jó stratégia meglovagolni a nacionalista, függetlenségpárti érzelmeket. Kijelentette, azért van szükség előrehozott választásokra, hogy a CiU egy komoly, „meghatározó" (abszolút) többséggel a háta mögött (a katalán parlamentben) képes legyen kikényszeríteni az önrendelkezési jogot (értsd: egy függetlenségi népszavazást) a spanyol kormánytól és ehhez kért felhatalmazást a katalán néptől.

A spanyol alkotmány szerint népszavazást csak a spanyol nemzetgyűlés, a Cortes írhat ki, és a kormánypárt (PP) prominens alakjai többször kijelentették, hogy ha bárki (értsd katalánok) önkényesen szervez népszavazást, az érvénytelen és illegális lesz, ezért azt „minden eszközzel" (értsd: erőszakkal) is megakadályozzák. Véleményem szerint ez a hozzáállás a „katalán ügyhöz" kontraproduktív és mellesleg nem üti meg a nyugati demokratikus normákat sem. A katalánok többsége azonban két év komoly megszorításokkal teli „sanyarú" év után, úgy érezte, hogy nem a CiU és Artur Mas a katalán függetlenség „záloga". Az eredmény meglepte és csalódottsággal töltötte el a kormányzópártot és magát Mas-t is, ugyanis mostantól csak egy stabil koalíciós partnerrel fog tudni tovább kormányozni, a korábbi ad hoc partnerek helyett. (Hiszen az elmúlt két évben a CiU meglévő 62 helyéhez is mindig kellett külső támogatás a 68 fős többség eléréséhez.) A kérdés azonban az, hogy ki legyen az?

A második, harmadik és negyed helyezett pártok matematikailag mind szóba jöhetnek. Azonban a kampány során komoly sárdobálásra került sor a PPC és a CiU között (Artur Mast azzal vádolták, hogy Svájcban titkos bankszámlája van komoly vagyonnal rajta, melyet persze hitelt érdemlően nem tudtak bizonyítani), így jelenleg közöttük gyakorlatilag kizárt bármilyen együttműködés jelenleg. Marad még a sokadik választási verségét elszenvedett szocialista párt, amely Katalónia jövőjét egy egységes és föderális alapon újraszervezett Spanyolországban látja és a radikális függetlenségpárti ERC, amely elutasítja a CiU elmúlt két évben folytatott húsbavágó megszorításokkal járó ultraliberális gazdaságpolitikáját. Vagyis a párt programjának két meghatározó részéből (függetlenség és fiskális rend) valamelyiket mindenképp fel kell adnia a kormányon maradás politikai oltárán. Artur Mas már a választás éjszakáján kijelentette, hogy nem enged abból, hogy 2016-ig a katalánok népszavazáson döntsenek hazájuk jövőjéről és továbbra is céljának tekinti a „döntéshez való jog" megszerzését. Vagyis az első jelek arra mutatnak, hogy a CiU inkább ERC-t látja elsődleges partnernek.

A vasárnap esti szokásos eredményértékelésen a spanyol konzervatív kormánypárt (PP) regionális szervezetének vezetője Alicia Sánchez-Camacho gúnyos kijelentette, hogy Artur Mas (CiU) volt az ERC „legjobb jelöltje", mivel a radikális párt Artur Mas kampányának és „függetlenségpárti" pálfordulásának köszönheti az előretörését, amelyet nagyrészt a kormánypárt rovására ért el (a CiU 12 képviselői helyet vesztett, az ERC 11-et nyert).

Összességében elmondható, hogy a rekord részvételi aránnyal megtartott szavazás (a teljes népesség 70 százaléka adta la a voksát) nem erősítette meg a függetlenségpártiak táborát, sőt még jobban megosztotta azt, így a játszma nem ér véget, sőt talán kijelenthetjük, hogy egy érdekesebb és várhatóan turbulens fázisába lépett.

Azonban térjünk ki röviden a katalán választások magyar vonatkozására. A magyar külpolitika elmúlt két évtizedének egyik legmeghatározóbb törekvése az volt, hogy a határon túli magyaroknak kulturális és/vagy területi autonómiát harcoljon ki a szomszédos országokban sok minden más mellett arra hivatkozva, hogy Magyarország lemondott Trianon revíziójáról valamint, hogy az autonómia egy nyugat-európában elfogadott, a magyar kisebbség és a többségi nemzet békés egymás mellett élését szolgálja, felmutatva (többek más nemzetközi példa mellett természetesen) a katalán autonómia jól működő példáját. A katalán szeparatista törekvések felszínre törése azonban komolyan veszélyeztethetik a magyar külpolitika eddigi törekvéseit, és megkérdőjelezik egyik fontos hivatkozási alapját is.

Nagy Sándor Gyula - Egyetemi adjunktus, Közgazdaságtudományi Kar, Világgazdasági tanszék

Kapcsolódó cikkek