brusszel


Nem kell félniük a KÖKI Terminál bérlőinek

Figyelő Online
2012.11.29  16:33   
mail
nyomtatás
A KÖKI Terminál bérlői a tulajdonostól független KÖKI FM Kft.-vel mint üzemeltetővel állnak kapcsolatban, így a tulajdonos R-CO Kft. ellen indult felszámolási eljárás a bérlőket közvetlenül nem érinti - közölte az üzemeltető társaság csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény megerősíti Wortmann György felszámolóbiztosnak, az MTI szerdai kérdésére adott válaszát, amely szerint a karácsonyi vásárt zavartalanul megtarthatják az üzletek bérlői. A tervezett akciók is folytatódnak.

A közlemény kiemeli, hogy a működése első évében napi 55 ezren vették igénybe a KÖKI különféle szolgáltatásait.Az üzemeltető KÖKI FM Kft. idén nyáron, átalakulással jött létre. Jegyzett tőkéje 500 ezer forint, tulajdonosa pedig két magyar magánszemély, és egy Seychelle-szigeteki társaság.A cégjegyzék szerint a bíróság november 6-án rendelte el az R-CO felszámolását, és jelölte ki felszámolónak a Mátraholding Zrt.-t, illetve felszámolóbiztosnak Wortmann Györgyöt.

Az R-CO 2005-ban alakult, jegyzett tőkéje az induláskori 20 millió forintról 2010 nyarára 6 milliárd 72 millió forintra emelkedett. Többségi befolyással rendelkező tulajdonosa a svájci Erian Holding AG.A Köki Terminál múlt év október közepén nyílt meg 60 ezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi területtel, ennek akkor 85 százalékára volt bérlő. Az irodaterület nagysága 8 ezer négyzetméter. A mélygarázsban 1900 autónak jut hely. A beruházás teljes költsége mintegy 40 milliárd forint volt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.