brusszel


Szabadkereskedelmi megállapodás lehet az Európai Unió és Japán között

Figyelő Online
2012.11.29  19:59   
mail
nyomtatás
Felhatalmazást adott a szakminiszterekből álló tanács az Európai Bizottságnak arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat a szabadkereskedelmi megállapodásról Japánnal - jelentette be Martonyi János magyar külügyminiszter a tárcavezetők tanácskozását követő sajtótájékoztatón csütörtökön.
Az ülésen résztvevő külügyminiszter elmondta, hosszú és részletes vita után döntöttek úgy a miniszterek, hogy megadják a felhatalmazást a tárgyalások megkezdésére, és a döntést Magyarország is támogatta. A határozatot Martonyi János az ülés legfontosabb fejleményének nevezte."Sikerült azoknak a tagállamoknak az aggodalmait, érzékenységét eloszlatni, amelyek bizonyos érzékeny iparágak esetében biztosítékokat szeretnének, itt alapvetően az autóiparról van szó" - ismertette a döntés részleteit a miniszter, aki szerint ez specifikusan meg is jelenik a tárgyalási irányelvekben.

Hangsúlyozta azonban, hogy a tárgyalások még csak most indulnak, és ez nagyon hosszú folyamat, több évig is tarthat.

Az ilyen ügyekben a magyar filozófia az, hogy ha nem sért az adott megállapodás valamilyen nagyon konkrét, jól meghatározható magyar gazdasági érdeket, akkor mi támogatjuk a szabadkereskedelmi megállapodások megkötését - hangoztatta Martonyi János. A kereskedelem jótékony dolog, Magyarország a világ egyik legnyitottabb gazdasága, amelyet versenyképesnek tartunk, amit a külkereskedelmi mérleg is mutat - mondta a miniszter."Nem félünk a szabad kereskedelemtől" - jelentette ki Martonyi János, hozzátéve: kifejezetten örül annak, hogy a bizottság mandátumot kapott a tárgyalásokra, és politikai értelemben "sem lett volna szerencsés üzenet tovább húzni a tárgyalások megkezdését" a világ harmadik legnagyobb gazdaságával - vélekedett a külügyminiszter, aki arra is rámutatott, hogy Japán az EU egyik stratégiai partnere.

A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson a Kanadával folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások is napirendre kerültek, ezeket mielőbb szeretné lezárni az Európai Unió, de Martonyi János azt nem tudta megmondani, hogy ez pontosan mikor lehetséges.A tárcavezető beszámolt arról, hogy a csütörtöki ülésen áttekintették az ezzel kapcsolatos fejleményeket, és a miniszterek többségi álláspontja az volt, hogy a minőség fontosabb, mint a sebesség.

A külügyminiszter kifejtette, hogy vannak még nyitott kérdések, Magyarország egyes mezőgazdasági termékek esetében nem látja megoldottnak a problémákat, de a Martonyi szerint pár hónapon belül lezárulhatnak a tárgyalások.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.