brusszel


A jövő évi büdzsét és a trafiktörvényt is módosíthatja a Ház

Figyelő Online
2012.12.02  16:37   
mail
nyomtatás
Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, és akár már hétfőn tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik, a parlament honlapján vasárnap délig nem ismertetett módosítását.
A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásoknak megfelelő interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészülve. A határozathozatalok során elsők között szavazhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013-as költségvetéséről, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó, egyszer már elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvénymódosításokról.

Áder János a házelnöknek írt levelében a bírák és ügyészek jogállásával ellentétesnek nevezte a költségvetési szervek, így a bíróságok és ügyészségek kötelező központosított illetményfejtéshez csatlakoztatását.Az Országgyűlés dönt továbbá a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, így a képviselők akár már a következő ülésen, várhatóan december 11-én elfogadhatják a 2013-as büdzsét. Az előzetesen közöltekkel ellentétben hétfőn még minden bizonnyal nem fogadják el, de átírhatják az idén ősszel elfogadott trafiktörvényről szóló javaslatot, a kormányoldal ugyanis több módosítást is benyújtott a dohányboltoknak sorsjegyárusítást és fogadásszervezést is engedélyező előterjesztéshez.

A fentieken túl szavazhatnak az idei költségvetés módosításáról is, változtatva a Kossuth tér átépítésének forrásain, továbbá emléknapot jelölhetnek ki a Felvidékről kitelepítettekre való emlékezésre, illetve megkönnyíthetik a nagy értékben magyar állampapírt vásárló külföldi befektetők magyarországi letelepedését. A házelnök vasárnap délben elérhető napirendi javaslata alapján az új polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitájával zárulhat a hétfői ülésnap, ugyanakkor egy keretes megjegyzés szerint, erre irányuló kérelem esetén akár az alaptörvény harmadik módosításáról is tárgyalhatnak a képviselők ezen a napon. Az Országgyűlés ebben az esetben már kedden részletes vitát tarthat a javaslatról, amelynek szövege vasárnap délben még nem volt elérhető a Ház honlapján.

Kedden emellett több korábban tárgyalni kezdett javaslat vitája is folytatódhat, így ismét szóba kerülhet például a hegyközségekről szóló törvényjavaslat, valamint az igazságügyi tárgyú, illetve a szakképzést érintő jogszabályok változtatásai. A második ülésnap végén az agrárgazdaság tavalyi helyzetéről szóló jelentésről mondhatják el véleményüket a képviselők. Szerdán további részletes viták mellett két országos népi kezdeményezés is napirendre kerülhet. A Ház így tárgyalhat az alapcélként vallási tevékenységet végző Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről, valamint a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásairól.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.