brusszel


Javult novemberben a német feldolgozóipari BMI

Figyelő Online
2012.12.03  10:27   
mail
nyomtatás
Az előzetes becslésnek megfelelő mértékben nőtt novemberben a német feldolgozóipari beszerzési menedzser index (BMI), a mutató értéke azonban továbbra is az ágazat zsugorodását jelző 50 pontos szint alatt van - közölte hétfőn a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
Novemberben 46,8 pontra nőtt a német feldolgozóipari BMI az októberi 46,0 pontról - szezonális hatásoktól tisztított adatok szerint. Az index 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének csökkenését, 50 pont feletti értéke pedig bővülését jelzi. "A novemberi felmérés arra világít rá, hogy a német feldolgozóipar továbbra is lejtőn van, de az összességében negatív BMI-adat alindexeit vizsgálva vannak bíztató jelek" - értékelt Tim Moore, a Markit vezető közgazdásza.

Leginkább az adhat okot a bizakodásra, hogy az új megrendelések volumene a március óta tapasztalt legkisebb ütemben esett - írta a közgazdász a Markit közleményében, hozzátéve, hogy a kibocsátás nyolc hónapja nem csökkent olyan lassú ütemben, mint novemberben. "A jövőt illetően, természetesen sok minden múlik majd azon, hogy mennyire vetik vissza a beruházásokat és a kulcsfontosságú exportpiacokon az üzleti bizalmat a világgazdasági kilátások keltette bizonytalanságok, illetve az elhúzódó euróövezeti válság" - fogalmazott Tim Moore.

A német feldolgozóipari adatokat magyar szakemberek is nagy érdeklődéssel figyelik, mivel szoros kapcsolat van a német feldolgozóipar és a magyar gazdaság teljesítményei között. Az elmúlt negyedévekben az - elsősorban kivitelre termelő - magyar feldolgozó- és autóipar volt a kevés pozitív komponens egyike a magyar bruttó hazai termék volumenváltozásában.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.