brusszel


Deloitte: a Magyar Telekom nyerte az idei Zöld Béka Díjat

Figyelő Online
2012.12.03  14:20   
mail
nyomtatás
A Magyar Telekom Nyrt. kapta 2012-ben a Deloitte Zrt.-nek a legjobb közép-európai fenntarthatósági jelentésért kiírt Zöld Béka Díját, amelyért a régió hét országából összesen 36 közepes- és nagyvállalat versenyzett.
A Deloitte Zrt.-nek hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a szakmai zsűri szerint a Magyar Telekom díjnyertes pályázata mellett második és harmadik helyen a Mol Nyrt., illetve a cseh New World Resources jelentése végzett. Az idei elbírálás során a zsűri a hitelességre és az összehasonlíthatóságra fektette a legnagyobb hangsúlyt - mondta Reiniger Róbert, a Deloitte Zrt. üzletági igazgatója a közlemény szerint. Hozzátette: nagyobb eséllyel indultak ezért a külső fél által hitelesített jelentések, valamint azon pályázatok, amelyek a nem pénzügyi teljesítményüket összehasonlíthatóan, kontextusba helyezve mutatták be.A Zöld Béka Díj több mint tíz évvel ezelőtti alapítása óta a vállalatok jelentési gyakorlatában számos lényeges változás ment végbe, ezekhez igazodva a jelentések értékelési szempontrendszere immár évek óta a régió legtöbb vállalata által irányadónak tekintett Global Reporting Initiative (GRI) jelentéstételi irányelven alapul. Az egy évtizeddel ezelőtt irányadó környezetvédelmi jelentések helyett ma már a legjobb fenntarthatósági jelentések között hirdet győztest a Deloitte - áll a társaság közleményében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200