brusszel


Útdíj SMS-ben a román utakon

Figyelő Online
2012.12.04  14:25   
mail
nyomtatás
Szerdától SMS-ben is ki lehet fizetni a rövid lejáratú útdíjat Romániában az Orange mobilhálózat 7500-as telefonszámára küldött szöveges üzenettel - jelentette be kedden a román autópályákat és országutakat kezelő Országos Útügyi Vállalat.
A romániai DN jelzésű országutak és az autópályák használatára feljogosító útdíj - az úgynevezett rovinieta - kiváltását 2010 októbere óta nem az ablakba kiragasztott matrica, hanem egy országos elektronikus hálózat tanúsítja: a rendszám alapján nyilvántartott úthasználati jogosultságot az országutakon felszerelt kamerákkal is ellenőrzik. Eddig a rovinietát benzinkutaknál, postahivatalokban, az autóklub és több szállítási cég szakosodott kirendeltségeinél, illetve interneten lehetett megvásárolni.

A most bevezetett SMS-szolgáltatás a legrövidebb időszakra szóló rovinieták vásárlását teszi lehetővé: személygépkocsik esetében az egyhetes (három eurós), a teherautóknál pedig az egy napos (11 eurós) útdíjat lehet így kiváltani.A szolgáltatás használata két - egyenként 5 eurócentbe kerülő - szöveges üzenet elküldését feltételezi: az elsőben a gépjármű rendszámát és a rovinieta típusát ( például A, B, C, a gépjármű súlya függvényében) kell beküldeni a 7500-as számra (például: B54AJV A).

A rendszer ugyancsak SMS-ben jelzi a rovinieta árát és érvényességi időtartamát: ennek elfogadását egy második, "DA" (igen románul) tartalmú üzenettel lehet igazolni, aminek nyomán kifizetésre kerül a rovinieta a telefonszámla terhére, és erről a felhasználó újabb SMS-ben kap igazolást. Aki nincs tisztában azzal, hogy járművének súlycsoportját milyen betűvel jelölik, az a 7500-as Orange számra küldött INFO tartalmú üzenettel kérhet felvilágosítást. A szolgáltatás egyelőre csak az Orange hálózatban működik és roamingban nem vehető igénybe.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.