brusszel


Beérkeztek a végső ajánlatok az E-útdíj tenderre

Figyelő Online
2012.12.04  14:38   
mail
nyomtatás
Benyújtotta végleges ajánlatát a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére az a négy pályázó, amely megfelelt a közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek. A nyertessel várhatóan december második felében kötik meg a szerződést - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. kedden az MTI-vel.
Az ÁAK szeptember végén írt ki hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást az elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére. A társaság a jelentkező cégek, illetve konzorciumok közül november elején négyet kért fel ajánlattételre.

Az ÁAK szakemberei az elmúlt hetekben két fordulóban is tárgyaltak a pályázókkal a kiépítendő rendszerrel kapcsolatos műszaki, gazdasági és szerződéses kérdésekről. Az egyeztetések lezárultával a végleges ajánlattételi felhívást november 27-én küldte ki a társaság. A hétfőn délelőtt lejáró határidőig mind a négy induló eleget tett ennek a felkérésnek - közölte az ÁAK. A beadott ajánlatok részletes vizsgálata folyamatban van, a döntést ezek végső értékelése és összegzése után hozzák meg. A nyertes ajánlattevőt várhatóan december közepén hozzák nyilvánosságra. A szerződéskötés december második felében esedékes, ezzel a tervek szerint továbbra is tartható az elektronikus útdíjszedési rendszer 2013. július 1-jei indulási időpontja - olvasható a közleményben.

A Magyar Nemzet keddi számában azt közölte: a legolcsóbb összeget a Getronics ajánlotta 34,8 milliárd forinttal, a következő a China International Corporation, amely 47,3 milliárd forintért vállalja a rendszer kiépítését. Ezután a T-Systems következik 53,4 milliárddal, míg a legmagasabb összegű ajánlat a Kapsché 68,1 milliárd forintért.Az MTI megkeresésére az ÁAK azt közölte: a közbeszerzési törvény rendelkezései alapján ajánlatkérőként az ÁAK nem adhat tájékoztatást az indulókról és az általuk beadott ajánlatok részleteiről, így a lap értesüléseit sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudják.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.