Nincsen például háború, sem katonai konfliktus az európai országok között. Ennek az örömteli eseménynek immár két generáció óta nem érzékeljük a közvetlen hasznát, azonban ha modellezni lehet(ne) a háborúk pusztító erejét, akkor becsülhető lenne az újjáépítés költsége is. Ez az összeg feltehetően jóval nagyobb lenne, mint az EU büdzséjéből szétosztható 1 billió euró hét évre, amiről most zajlik az egyezetés a tagállamok között. Ennek ellenére több fontosabb tagállam esetében komoly a szándék, hogy csökkentsék a következő hét éves tervezési időszakra (2014-2020) a közös büdzsé keretösszegét.

A legnagyobb ellenállást és a költségvetés keretösszegének csökkentését három tagállam szeretné elérni: az Egyesült Királyság, Hollandia és Svédország. Hollandia jelenleg a második legfejlettebb az Európai Unióban, Svédország az ötödik legfejlettebb uniós tagállam valamint az emberi fejlettségi szintet (és jólétet) mutató HDI-index alapján tizedik legjobb a világon, és végül az Egyesült Királyság, amely fővárosának, Londonnak a szívében, a City-ben található az egész EU legfejlettebb NUTS-II-es régiója (332 százalékos GDP arányos értékkel bír az EU átlagához viszonyítva).

Ezen fejlettségi mutatók mellett, amelyek elérésében az egységes piac kétségkívül jelentősen hozzájárult, további érdekességeket is meg lehet említeni a három tagállammal kapcsolatban.

Hollandia az egyik legnagyobb haszonélvezője a vámuniónak. Az EU-ba érkező import termékek vámjának 25 százaléka ugyanis az adott tagállamnál maradhat, mint a vámhatóságok és eljárások finanszírozására fordítandó összeg. Az Európai Unió legnagyobb kikötőjében, Rotterdamban valósul meg a vámunió kereskedelmének közel 30 százaléka. Vagyis a közös vámok használatának köszönhetően a holland költségvetés bevétele jóval több, mint amennyit maga a holland gazdaság import kereslete alapján be tudna szedni (hiszen nem az számít, hogy hol kerül az adott import termék végső felhasználásra, hanem, hogy lép be az egységes piac területére.)

Az Egyesült Királyság szintén speciális helyzetben van, hiszen a Margaret Thatcher miniszterelnök asszony által 1984-ben tárgyalt brit befizetés visszatérítésnek köszönhetően London visszakapja a mindenkori uniós büdzséhez való hozzájárulás és az általa fel nem használt összeg különbségének 66 százalékát. Ez az összeg akár 5 milliárd euró is lehet évente.

S végül Svédország a harmadik komoly ellenzője az uniós költségvetés Bizottság által elképzelt sarokszámok mentén való jóváhagyásnak. Stockholm egyelőre kedvező helyzetben van, mivel nem tud részt venni (igaz, nem is akar) az eurózónában. A probléma azonban, hogy Svédországnak nincsen lehetősége kimaradni az egységes európai valutaövezetből - szemben Dániával és az Egyesült Királysággal. Hogy mégse kelljen bevezetnie az európai valutát a svéd kormány deklarálja, hogy a Svéd Nemzeti Bank nem független a fiskális politikától, azaz a kormánytól.

Ez a szabályozás szembemegy az Európai Központi Bank szabályozásával, miszerint a Nemzeti Banknak (azaz a monetáris politikának) tilos finanszíroznia a kormányzat túlköltekezését. Mivel ezt Svédország nem vállalta, így saját valutáját használhatja, amelynek az értéke 2008 ősze és 2009 tavasza között több mint 23 százalékkal értékelődött le az euróhoz képest. Ennek (is) köszönhetően a kereskedelmi mérleg még csak nullszaldós sem lett, végig megmaradt a pozitív tartományban a válság kitörésekor is. Azaz továbbra is többet tudott exportálni Svédország, mint importálni.

Mindhárom tagállam természetesen nettó befizető, de lényeges, hogy mindháromnak valamilyen speciális haszna is származik az egységes piacból; olyan haszna, amely a többi országnak nincsen meg, vagy csak jóval kisebb mértékben. Ezek lehetnek ugyanakkor a gyenge pontjai e három ország érdekérvényesítő képességének. Hiszen, ha David Cameron brit miniszterelnök csökkenteni szeretné a költségvetés főösszegét több mint 10 százalékkal, akkor valószínűleg ebbe a többi tagállam csak akkor fog belemenni, ha egyben a brit „rebate", azaz visszatérítés összegét is csökkentik. Ez vélhetően olyan hazai politikai szavazóbázis veszteséget jelente a brit miniszterelnöknek, amit nem vállalna fel. Ráadásul várhatóan a saját biztos szavazóbázisából veszítene sok támogatót Cameron, mivel a „rebate" pénzeket a konzervatív Thatchernek sikerült megszereznie, s most egy konzervatív politikus veszíti majd el?!

Hollandia már nehezebben megfogható ilyen kompromisszumos megállapodás tekintetében, mint az Egyesült Királyság, hiszen Rotterdam mellett például német Hamburg vagy a francia La Havre is részesül vámtarifa bevételből. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy Hollandia számára az így keletkezett bevétel megközelítőleg fedezi is a holland uniós hozzájárulást, vagyis, amennyiben nem emelkedik a befizetés összege a rotterdami (és egyéb kisebb holland kikötők) vámtarifa bevételeinek 25 százalékánál magasabbra, akkor várhatóan Amszterdam hajlandó lesz a következő tárgyalási fordulók végén elfogadni a 2014-2020 közötti európai költségvetés sarokszámait.

Svédország éves befizetésének értéke 2011-ben 1.757 millió euró volt. 2011-ben 8.677 millió euró volt a svéd kereskedelmi többlet, amely aktívumban jelentős szerepet játszott egyebek mellett a svéd önálló monetáris rendszer is (ha csak a 23 százalékos leértékelést vesszük alapul, akkor is közel 2 milliárd euró extratöbblet képződött Svédországban). Éppen ezért várhatóan ez lesz a tárgyalási alap a svédek és a többi tagállam között. Az önálló monetáris rendszer fenntartásáért cserébe el kell fogadni a költségvetést, ellenkező esetben az Európai Bizottság akár vizsgálatot is indíthatna a svéd csatlakozási szerződés nem teljesítése miatt.

S végül Magyarországnak mi lehet a feladata ebben a játszmában? Mivel ez az alkufolyamat minden uniós hét éves költségvetési időszak előtt lejátszódik, emiatt nem kell drámaian értékelni, hogy az EU jelenlegi csúcstalálkozója nem volt sikeres. Mivel több nagy tagállam, köztük Franciaország, illetve vezető uniós intézmények, mint az Európai Bizottság, vagy maga Herman Van Rompuy az Európai Tanács élén is túlzónak ítéli a befizetések csökkentését, ezért minden bizonnyal magasabb keretösszeget fognak jóváhagyni 2013-ban, mint amit az Egyesült Királyság szeretne. Éppen ezért ki kell állni teljes mellszélességgel a magyar érdekek mellett, valamint támogatni kell Lengyelországot is, amely ország láthatóan össze kívánja fogni a fejletlenebb tagállamokat és közös fellépésre sarkalni őket.

Miklós Gábor - Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék

Kapcsolódó cikkek