brusszel


Fazekas: nem engedünk az agrártámogatások szintjéből

Figyelő Online
2012.12.04  17:19   
mail
nyomtatás
A magyar agrárpolitika legfontosabb tétele, hogy "nem engedünk az agrártámogatások jelenlegi szintjéből" - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun megyei Bakodpusztán, az Országos Agrárfórumon.
Az Európai Unió 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitikájának (KAP) vitája kapcsán Fazekas Sándor azt mondta, Magyarországnak nem lenne rossz a jelenlegi agrárpolitika, hiszen az ország az uniós átlagnak megfelelő támogatást kap.Jelentős országcsoport szeretné "megnyirbálni" az agrárkifizetéseket, ám Magyarország többek közt Franciaországgal, Spanyolországgal, Belgiummal, Romániával a mostani szint fenntartását támogatja - tette hozzá.Elmondta, miután az unió kormányfői nem tudtak megállapodni a következő ciklus költségvetéséről, a KAP kialakítása is tolódik. Megfogalmazása szerint nagy igyekezet kell ahhoz, hogy 2014-re legyen közös agrárpolitika az Európai Unióban.

A miniszter úgy vélte, hogy a legtöbb, a KAP-pal kapcsolatos kérdés még nyitott. Ezek között említette az úgynevezett zöldítés (greening) elvét, amely környezet- és természetvédelmi előírásokhoz kötné a támogatásokat. Magyarországnak eszerint a művelt terület hét százalékát ki kellene vonnia a művelésből, és jelentős területeken kellene legelőket kialakítani. Fazekas Sándor megjegyezte: van olyan vélemény, amely szerint ha kevesebb pénz jut az agrárpolitikára, egyáltalán ne alkalmazzák a zöldítést.Az sem dőlt el, hogy legyen-e támogatási korlát, és ha igen, hol húzzák meg az összeghatárt. Ezt a legnagyobb befizető Németország ellenzi - mondta.A miniszter leszögezte: az agrártámogatásoknak stabilizáló szerepük van. "Az agrártámogatások első számú haszonélvezője nem a gazdálkodó, hanem a vásárló, ha csökkentjük a támogatásokat, annyival drágább lesz az élelem, ez pedig komoly érv amellett, hogy az európai uniós támogatási szint maradjon, és Magyarország meg tudja őrizni pozícióját" - hangoztatta Fazekas Sándor.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.