brusszel


A Gyulai Húskombinát sorsáról egyeztetett a VM

Figyelő Online
2012.12.04  19:23   
mail
nyomtatás
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) húsipari szakszervezeti vezetőkkel egyeztetett a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolási eljárása során előállt helyzetről és a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet szombatra tervezett demonstrációjáról - közölte a VM kedden az MTI-vel.
Az egyeztetésen a felek egyetértettek abban, hogy a társaság működése kapcsán előállt nehéz helyzetért egyértelműen a tulajdonosokat és a menedzsmentet terheli a felelősség. "Éppen ezért a szakszervezeti vezetők is hangsúlyozták, hogy szombati megmozdulásukat nem kormányellenes felhanggal kívánják megtartani, pusztán szeretnék átadni a tárca képviselőjének a teljes húsipari ágazat megsegítését célzó kéréseiket, javaslataikat" - olvasható a közleményben.

A VM beszámolója szerint az érdekképviseleti vezetők üdvözölték a nemrégiben elfogadott sertésstratégiát, és hangsúlyozták, hogy szeretnék folytatni a minisztérium és a szakszervezetek közötti párbeszédet az ágazat jövőjéről. A tárca képviselői hangsúlyozták, hogy a kormány a hazai és az uniós jogszabályok kereteinek megtartásával elkötelezett a Gyulai Húskombinát Zrt. munkahelyeinek megőrzése, a cég működőképességének fenntartása iránt mindaddig, amíg a szükséges szerkezetátalakítás, illetve esetleges tulajdonosváltás be nem következik. Az egyeztetésen a Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős szervezeti egységének vezetője vett részt, a cég munkavállalóit pedig az üzemi tanács elnöke, valamint a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke képviselte.

A VM a közleményben emlékeztet arra, hogy a társaság felszámolója likviditási problémákra hivatkozással a múlt héten csoportos létszámcsökkentésről szóló döntést jelentett be. A gyulai önkormányzat, illetve a kormány nevében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Budai Gyula parlamenti államtitkár is elítélte a bejelentést, különösen mivel a felszámoló a céget stratégiai jelentőségűvé minősítő kormányt előzetesen nem értesítette a tervezett intézkedésről. "A döntés szöges ellentétben áll a kormányzati szándékokkal" - hangsúlyozza a vidékfejlesztési tárca a keddi közleményben.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.