brusszel


Megegyezett az Arcadom az alvállalkozókkal, nem lesz demonstráció

Figyelő Online
2012.12.05  18:05   
mail
nyomtatás
Megállapodás született az Arcadom Zrt. és a Likvid Kontroll Kft. között a kecskeméti áruházbővítés alvállalkozói kifizetései ügyében, így elmaradnak a vállalkozók tervezett demonstrációi - közölte az Arcadom szerdán az MTI-vel.
A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom közleménye szerint a megállapodás értelmében minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésekben foglalt minőségben elvégezte, pénzéhez hozzájut. A teljes szállítói követelés pontosítása lezajlott, amelyben az alvállalkozók érdekeit képviselő Likvid Kontroll Kft. vezetése is részt vett.

A közlemény idézi Szabó Bálintot, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezető igazgatóját, aki szerint "a hazai gyakorlattól eltérő, rendkívüli nagyvonalú garanciát adott Demján Sándor, ami lehetővé tette az alvállalkozói követelések megnyugtató rendezését."
A megállapodás eredményeképpen az alvállalkozók elálltak a tervezett demonstrációktól.
A vállalkozók korábban azt tervezték, hogy december 7-én a Prima Primissima-díj átadó ünnepségén körbeveszik a Művészetek Palotáját, továbbá Debrecenben és Miskolcon december 6-ára hirdettek félpályás útlezárást. November végén Kecskeméten az Auchan áruház mellett szintén félpályás útlezárással demonstráltak járműveikkel a vállalkozók, mert a bevásárlóközpont bővítését végző fővállalkozó nem fizette ki részükre az elvégzett munka ellenértékét. Szabó Bálint akkor azt mondta, hogy több mint 20 alvállalkozónak közel 300 millió forinttal tartozik az Arcadom.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200