brusszel


Pakshoz keres magyar beszállítókat a Roszatom

Figyelő Online
2012.12.06  13:33   
mail
nyomtatás
A Roszatom orosz atomenergiaipari konszern tevékenységében prioritást élvez a helyi cégekkel való együttműködés, a jövőben magyar beszállítókkal is közösen dolgoznának a különböző atomerőművi projektjeik kivitelezésében - hangsúlyozta Ivan Dibov, az orosz állami konszern magyarországi irodáját működtető leányvállalat, a Rusatom Overseas alelnöke Budapesten.
Elmondta: a Roszatom napokban megnyíló budapesti irodájának kiemelt feladata lesz a magyar partnerekkel való együttműködés hatékonyságának növelése, hamarosan közzéteszik a helyi beszállítók keresésére irányuló szándékukat, és terveik szerint a jövő év elején tárgyalnak a lehetőségekről a szóba jöhető magyar cégekkel. Az alelnök hangsúlyozta: nemcsak magyarországi atomenergetikai beruházásban kapnának megbízást a magyar beszállítók, hanem a világ különböző részén épülő atomerőműveikben is, jelenleg Oroszországon kívül 19 blokk kivitelezésében vesznek részt.

A sajtótájékoztatón Ivo Kouklik, a Rusatom Overseas alelnöke hangsúlyozta, hogy a Roszatom stratégiájában a lokális szereplők feltárása és a velük való együttműködés kiemelt projekt. Csehországban például az ottani atomerőmű bővítésére kiírt tenderen a beadott ajánlatukban a cseh kivitelezők részaránya 70 százalékot tenne ki. Elsősorban tervező, építőipari, és gyártó cégekkel dolgoznak közösen. Egy kérdésre jelezte: nem változtatnak a csehországi atomerőmű bővítésére beadott ajánlatukon annak ellenére sem, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter az amerikai kivitelező mellett lobbizott.

Szintén kérdésre válaszolva Ivan Dibov közölte, hogy a paksi atomerőmű tenderen rész kívánnak venni, de a tenderezés előtt az ezzel kapcsolatos üzleti számításaikat nem hozzák nyilvánosságra, hasonlóan a konkurenciához. Hozzátette: számítanak rá, hogy a paksi bővítésre vonatkozó tender hamarosan megjelenik.

A Roszatom nemrégiben bejegyeztette globális hálózatának újabb irodáját, ezúttal Budapesten. A képviseletet a Roszatom marketing cége, a Rusatom Overseas Zrt. fióktelepe látja el. A Rusatom Overseas Zrt.-t 2011-ben alapítottak az orosz nukleáris technológiák külföldi terjesztésének elősegítésére. A társaság eddig Ukrajnában, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Szingapúrban, Szlovákiában és Csehországban nyitott irodát. A magyarországi iroda egyebek mellett felel az orosz atomipari vállalatok érdekeinek képviseletéért Magyarországon, illetve a magyar cégek bevonásáért a Roszatom globális beszállítói hálózatába. A Roszatom atomenergetikai állami vállalatcsoport több mint 250 céget és tudományos szervezetet egyesít. Jelenleg a Roszatom 28 atomerőmű-blokkot épít, ebből 19 Oroszországon kívül.

MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.