brusszel


A kormány 0,9 százalékos növekedésen számolta a költségvetést

Figyelő Online
2012.12.06  18:22   
mail
nyomtatás
Benyújtotta a kormány csütörtökön a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolódó, zárószavazás előtti módosító indítványokat. Ezekben a 0,9 százalékos GDP-növekedésen alapuló új makropálya mellett átvezetik a költségvetésen azokat az egyenlegjavító intézkedéseket, amelyek a központi költségvetés hiányának 188 milliárd forintos növekedése ellenére is biztosítják a GDP-arányosan 2,7 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiánycél elérését 2013-ban
A szerdai kormánydöntés után elkészült módosító javaslat szerint az Országvédelmi Alap 400 milliárd forint lesz. Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy jövő tavasszal a EU-pénzügyminiszterek tanácsa élhet a jogi lehetőséggel, hogy megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben. Az eredeti előterjesztés szerinti 1,6 százalékos GDP-növekedésnél alacsonyabb, 0,9 százalékos bővüléssel, illetve a korábbi, 4,2 százalékosnál magasabb, 5,2 százalékos inflációval számol a kabinet a parlamentnek benyújtott indítványban.

A megváltozott makropályának, illetve az eredeti javaslat benyújtása óta meghozott intézkedéseknek megfelelően a főszámok is változnak, az államháztartás központi alrendszerének hiánya például 653,877 milliárd forintról 841,834 milliárd forintra nő. A felülvizsgált prognózis szerint a beruházások 0,3 százalékos bővülés helyett 1 százalékkal esnek vissza. Az exportbővülés az eredeti javaslatban szereplőnél lassabb lesz, 8,8 százalék helyett 6,2 százalék. Az importbővülést ennél is jelentősebben csökkenti a kormányprognózis, 8 százalékról 4,5 százalékra. A foglalkoztatottak száma nem 2,2 százalékkal, csak 0,7 százalékkal bővülhet és a munkanélküliségi ráta 10,3 százalék helyett 10,8 százalék lehet.

Banai Péter Benő a makroszámokat elemezve rámutatott arra, hogya a GDP-növekedést elsősorban a nettó export húzza. A módosító javaslat tartalmazza a költségvetés egyensúlyának biztosítását célzó kiadási intézkedéseket, adóintézkedéseket és a költségvetési főösszegek elfogadása óta hozott kormányzati konszolidációs döntések átvezetését is. A kiadási intézkedések között szerepel az állami bürokrácia csökkentése, a közszféra hatékonyabb bérszabályozása, a szociális ellátások célzottságának növelése, illetve a fejlesztések európai uniós társfinanszírozási arányának emelése.

A költségvetés egyensúlyának biztosítását célzó adóintézkedések közül a 3 ezrelékes pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése a készpénzfelvételre a korábbi tervekhez képest eredményszemléletben 30 milliárd forinttal javítja a költségvetés egyenlegét. A társadalombiztosítási járulékok plafonjának eltörlése pénzforgalmi szemléletben 47 milliárd forint többletbevételt jelent, a pénztárgépek összekötése az adóhatósággal ugyancsak pénzforgalmi szemléletben 85 milliárd forinttal növeli az áfabevételeket. A fordított áfa kiterjesztésével a sertéskereskedelemre a bevezetés évében egyszeri pénzforgalmi kiesés is jelentkezik, emiatt 2013-ban a 10 milliárd forintos eredményszemléletű többlettel szemben csak 1 milliárd forint pénzforgalmi többlet várható.

A kisvállalati adózás eltérő szabályozásából mintegy 16 milliárd forint többletbevétel prognosztizálható. A pénzügyi szervezetek különadójának elmaradó megfelezése a tervezett 72 milliárd forint helyett 144 milliárd forinttal járul hozzá az egyenleg javulásához, a pénzügyi tranzakciós illeték általános kulcsának 2 ezrelékre emelése - a változatlanul 6 ezer forintos korlát mellett - 160 milliárd forint, a helyi iparűzési adóteher emelése pedig 35 milliárd forint bevételnövekedést okoz. A közműadó 60 milliárd forint bevételt jelenthet, míg a béren kívüli juttatásokat terhelő eho emelése 10 milliárd forintot. Az energiaellátók jövedelemadója 11 százalékról 31 százalékra növekszik, ami 40 milliárd forinttal emeli a bevételeket.

A módosításban szerepelnek további lépések a gazdaság fehérítése érdekében, ezek elsősorban az áfát érintő intézkedések, és összességében 60 milliárd forint többletbevételt jelenthetnek az általános forgalmi adó soron. Az online szerencsejáték új szabályozása révén lehetőség nyílik az online szerencsejáték szolgáltatók bevonására a közteherviselésbe, ami a korábbi terveken felül további 10 milliárd forint bevételt biztosít. A költségvetési főösszegek elfogadása óta hozott döntések átvezetéseként szerepel a módosítóban a települési önkormányzatok adósságkonszolidációja, illetve a helyi önkormányzati rendszer átalakításával összefüggő változtatások érvényesítése, valamint az elektronikus útdíjrendszer kiépítése és a gyógyszertámogatás egyes jogcímei (gyógyszertámogatás kiadásai és gyógyszer-támogatási céltartalék) 2013. évi előirányzatainak emelése. A gyógyszerkassza például 63 milliárddal 220,9 milliárd forintra nő.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.