brusszel


Sztrájkbizottságot alakítanak a szegedi hallgatók

Figyelő Online
2012.12.07  09:59   
mail
nyomtatás
Sztrájkbizottság megalakításáról szóló együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata (SZTE EHÖK) és a Hallgatói Hálózat (Ha-Ha) szegedi csoportja – közölte az SZTE EHÖK pénteken az MTI-vel.
A kormány által szerdán elfogadott, 2013-ra vonatkozó keretszámokat, melyek többek között "ellehetetlenítik a Szegedi Tudományegyetem jövőbeni működését" – elfogadhatatlannak tartja mind az SZTE EHÖK, mind a szegedi Ha-Ha – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. A két szervezet egyetért abban, hogy az új felsőoktatási törvény hozta változások – hallgatói szerződés, részösztöndíj – valamint a jövő évre vonatkozó keretszámok a felsőoktatás és a fiatalok jövőjét veszélyeztetik.

hallgatók
Fotó: Getty/Europress


A szegedi Ha-Ha ugyanakkor hangsúlyozza, hogy továbbra is az SZTE EHÖK-től függetlenül működő csoport, azonban a jelenlegi helyzetben úgy látják, hogy az összefogás elengedhetetlen, és a hallgatói érdekeket a sztrájkbizottságon belül hatékonyabban tudják képviselni a szegedi hallgatói önkormányzattal együttműködve. Az SZTE EHÖK MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint amennyiben véglegesek a sajtóban megjelent, 2013-ra vonatkozó felsőoktatási keretszámok, abban az esetben komoly esélye van annak, hogy bezárja kapuit a szegedi intézmény. A kormány által elfogadott javaslat alapján jövőre csupán 10 480-an vehetnének részt állami ösztöndíjas képzésben, ez a szám 16 670-el kevesebb az idei évinél. Az SZTE tizenkét karának a legjobb esetben is 60 százalékos hallgatói létszámcsökkenéssel kell számolnia az SZTE EHÖK szerint, amely úgy becsüli: ez három év alatt azt jelenti, hogy a hallgatói létszám a harmadára, nagyjából 10 ezer főre csökken.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.