brusszel


Lemond az olasz miniszterelnök a büdzsészavazás után

Figyelő Online
2012.12.09  11:32   
mail
nyomtatás
Le kíván mondani Mario Monti olasz miniszterelnök, miután a parlament elfogadja a jövő évi költségvetési törvényt.
Monti szombaton tájékoztatta a parlamentben kialakult helyzetről és terveiről Giorgio Napolitano köztársasági elnököt. A kétórás megbeszélésen - az elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint - Monti elmondta, hogy nem érzi maga mögött a parlament támogatását, miután Silvio Berlusconi pártja, a jobbközép Szabadság Népe a szenátus után a képviselőházban is megvonta bizalmát a szakértői kormánytól. Ezért Monti úgy véli, hogy nem tudja kitölteni mandátumát, és ha a költségvetést "gyorsan" el tudja fogadni a parlament, szándékában áll azonnal benyújtani lemondását.

Alig néhány órával korábban - hónapokig tartó bizonytalanságnak véget vetve - Silvio Berlusconi hivatalosan bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván a parlamenti választásokon."A ringbe lépek, hogy győzzek" - jelentette ki újságíróknak a 76 éves politikus az AC Milan futballklub edzőpályáján. Hozzátette, hogy "felelősségtudatból" döntött így, Olaszország javát szem előtt tartva. Berlusconi saját pártjának, a Szabadság Népének (PdL) erős ellenállása dacára jelentette be, hogy kész vállalni a miniszterelnök-jelöltséget a választási kampányban. Indoklása szerint hívei ostromolják, hogy ismét induljon a választásokon.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.