brusszel


Az Opel befejezi az autógyártást Bochumban

Figyelő Online
2012.12.10  13:10   
mail
nyomtatás
Az Opel befejezi az autógyártást a németországi Bochumban, a gyártást 2016-ban állítják le, de az üzemet nem számolják fel - jelentette be hétfőn a német társaság igazgatótanácsának alelnöke.
Thomas Sedran a gyárban tartott állománygyűlésen közölte: a Zafira modell gyártásának befejezése után nem készül több autó a ruhr-vidéki üzemben. Ugyanakkor alkatrészeket várhatóan gyártanak majd, és megmarad a logisztikai központ is. A döntés oka az európai autópiac visszaesése és a kihasználatlan kapacitások magas szintje.Az ötven éve működő üzemben háromezren dolgoznak, a logisztikai központban pedig további 430-an. Az egyelőre nem ismert, hogy hányan veszíthetik el a munkájukat. Az évek óta veszteséges Opel négy üzemet működtet Németországban.

A bochumi gyár viszonylag magas költséggel termel és már hosszú ideje napirenden van a leállítása.Ágazati becslések szerint az Opel az idei első félévben minden egyes eladott kocsi után 940 euró veszteséget szenvedett el. A társaság előrejelzése szerint az év egészében nagyjából 1,4 milliárd euró működési veszteséget kénytelen elkönyvelni, a nullszaldót pedig legkorábban az évtized közepére érhetik el.Szakértők szerint az Opel fő problémája az, hogy Európára korlátozza a márkát a tulajdonos, az amerikai General Motors (GM), mert attól tart, hogy a nagy feltörekvő piacokon a csoporthoz tartozó más márkák rovására nyerne teret.

Az európai piac azonban gyenge, ráadásul az Opel piaci részesedése is csökken.Megtámadta a GM-et Rainer Brüderle, a kisebbik kormánypárt, az FDP parlamenti frakciójának vezetője, korábbi gazdasági miniszter is. Szerinte a GM diszkriminálta az Opelt Kínában és Latin-Amerikában, és "példával szolgált arra, hogy a multinacionális vállalatoknak hogyan nem lenne szabad bánniuk az együttműködő cégekkel Németországban".A GM európai érdekeltségénél - amelyez az Opel és a Vauxhall mellett még a Chevrolet márka tartozik - a január-szeptemberi időszakban az értékesített kocsik száma 818 ezer volt, ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A gyártott kocsik száma az egy ével korábbi 940 ezerről 718 ezerre csökkent. (FOTÓ)
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200