brusszel


A nyugat-európai tőzsdék kissé javultak

Figyelő Online
2012.12.10  18:59   
mail
nyomtatás
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn zárásra erősödtek, a vegyes pénteki és a rossz hétfői napközi teljesítmény után.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,13 százalékos napi emelkedéssel 1134,14 ponton zárt, 13,26 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A múlt hetet 1,11 százalékkal magasabban végezte, mint az előzőt. Az európai gyűjtőmutató ismét új másfél éves csúcsot döntött, pedig a nap igen rosszul indult. Az amerikai elnök és a kongresszus költségvetési kompromisszumában és a Fed további enyhítésében bízó New York-i piacok azonban kimentették a napközi zuhanásból a nyugat-európai tőzsdéket. Eleinte nagy nyugtalanságot keltett, hogy a piacok kedvence, Mario Monti olasz miniszterelnök a hét végén bejelentette, feladatát elvégezvén lemond, amint a parlament jóváhagyja a jövő évi költségvetést. Elemzők szerint főleg Silvio Berlusconi visszatérésének esélye aggasztja a befektetőket.

Gyenge adatok is rontották a hangulatot: a francia ipari termelés októberben szűkült a várt szerény növekedés helyett, az olasz ipari termelés a múlt hónapban a vártnál is jobban csökkent. A német export majdnem másfél éve a leggyorsabban nőtt éves egybevetésben októberben, de a havi növekedés halvány maradt, és a kereskedelmi mérlegtöbblet fél éve a legkisebb lett, elmaradt a várttól az erősebben bővülő import miatt.A friss kínai adatok viszont legalább vegyesek voltak: novemberben az export növekedése lassult, az import stagnált, de ezen belül a nyersanyag- és az olajimport erősen nőtt, mert az ipari termelés jelentősen gyorsulva bővült.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 7,23 pontos, 0,12 százalékos javulással 5921,63 ponton zárt, 6,27 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 13,12 pontos, 0,17 százalékos többlettel 7530,92 ponton fejezte be a napot, 27,68 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 6,49 ponttal, 0,18 százalékkal 3612,10 pontra erősödött, ez 14,31 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot vesztett.A milánói FTSE MIB-40 2,20 százalékkal, a madridi IBEX-35 0,56 százalékkal került lejjebb, az athéni ASE tőzsdemutató 1,42 százalékot nyert. Varsóban a WIG20 1,05 százalékkal 2476,53 pontra gyarapodott, de a Mol 3,92 százalékkal 245,00 zlotyra esett.A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,27 százalékkal, az S&P 500-as 0,17 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,45 százalékkal volt az előző záró fölött

.Az euró estefelé, visszaemelkedve 1,29 dollár fölé, 0,29 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint péntek este. Svájci frankban 0,11 százalékot vesztett, 1,21 frank alatt járt. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta estefelé hordónként (159 liter) 107,81 dollárba került, 79 centes napi árnyereséggel, főleg a kínai ipari adatok hatására. A gázolaj ára tonnánként 2,75 dollárral 906,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0161 dollárral 2,6135 dollárra drágult.Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1713,10 dollár volt a péntek délutáni 1701,85 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200