brusszel


Technológiai korszerűsítést tervez a győri szeszgyár

Figyelő Online
2012.12.11  08:44   
mail
nyomtatás
Versenyképességének javítása érdekében jövőre technológiai korszerűsítést tervez az idén több mint 8 milliárd forint forgalmat lebonyolító Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. Az átalakítások egyik célja a melaszból előállított finomszesz kissé édeskés szagának semlegesítése, a másik pedig az energiafelhasználás csökkentése - mondta Valkusz Pál vezérigazgató az MTI-nek.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a társaság nem élelmiszertermelésre alkalmas anyagot, hanem cukorgyártási mellékterméket dolgoz fel, s ezzel hozzájárul a környezet fenntarthatósághoz.A mintegy 200 millió forintos beruházás keretében a tervek szerint átalakítják a vízrendszert és egyúttal tovább növelik az energiafelhasználás hatékonyságát is.

Az energia a második legnagyobb gyártási költség az alapanyag mellett, ezért a hőenergiát jobban hasznosító berendezéseket akarnak munkába állítani.Az idén tíz százalék körüli árbevétel-növekedéssel számol a tavaly 7,5 milliárd forintos forgalmú társaság. Az idén már a termékek 85 százalékát exportálják, az export részaránya az utóbbi két évben 15 százalékponttal emelkedett.

Fő piacuk továbbra is Németország, Svájc, Ausztria, Olaszország, de vannak eladásaik Csehországban és Belgiumban is.A szeszgyári termékeket elsősorban a gyógyszeripar és a vegyipar vásárolja és használja fel gyártmányaihoz. A harmadik vevőkört az italgyártók jelentik, ők azonban a szeszgyár termelésének egyre csökkenő hányadát veszik meg.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200