brusszel


Jelentős könnyebbség a dohányboltoknak

Figyelő Online
2012.12.11  10:12   frissítve: 2012.12.11 10:37
mail
nyomtatás
Lottót és sorsjegyet is árulhatnak a jövő nyáron létrejövő dohányboltok.
A parlament hétfőn 258 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 32 tartózkodással módosította a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt.Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető fideszes államtitkár javaslatára így a dohányboltok a dohánytermékeken kívül sorsolásos játékokat - például lottót, kenót -, illetve sorsjegyeket is árulhatnak, valamint sportfogadásokat is lehet majd ott kötni.A trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak.

A koncessziós pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják; a kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A jogszabály nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.A törvény eredetileg úgy rendelkezett, hogy a trafikokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd árulni. Most ezen változtattak, Lázár János indoklása szerint ugyanis a szerencsejáték-forgalmazás törvényi előírásainak betartása - vagyis hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban - az adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltokban is biztosított.A törvénymódosítás a parlament gazdasági bizottságának indítványára a vámhatósági eljárásokról szóló rendelkezéseket is pontosítja.

Eszerint a vámhatóság akkor adhatja meg a dohánytermék-kiskereskedelmi engedélyt, ha a jogosult bejelenti a dohánybolt helyét, alapterületét, nyitvatartási idejét és helyszínrajzát, valamint igazolja a jogosultság megszerzését.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.