brusszel


Erősödött a forint

Figyelő Online
2012.12.11  10:43   
mail
nyomtatás
Erősödésnek indult a forint a bankközi deviza kereskedelemben kedden kora délelőtt.
Kedden délelőtt 282,70 forinton jegyezték az eurót, míg kora reggel 283,27 forint, az előző este pedig 283,22 forint volt. A svájci frankot 233,18 forinton jegyezték kedden délelőtt a hétfő esti 234,55 forint után, a dollár árfolyama 218,37 forint 218,90 forinttal szemben. A japán jen pedig 2,6505 forint a hétfő esti 2,6598 forint után.A forint erősödéséhez hozzájárult kedden délelőtt a magyarországi fogyasztói áremelkedés vártnál nagyobb mértékű enyhülése.

Novemberben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.A Reuters hírügynökség által végzett felmérésben az elemzők átlagosan 5,4 százalékos emelkedést vártak novemberre. Októberben még 6 százalék, szeptemberben pedig a négyéves csúcsnak számító 6,6 százalék volt az áremelkedés mértéke.Az euró csak elenyésző mértékben erősödött a dollárral szemben kedd délelőtt, jegyzése 1,2944 dollárra emelkedett 1,2935 dollárról.A térségbeli devizák árfolyama is kissé emelkedett kedden délelőtt, a zloty 0,15 százalékkal, a cseh korona pedig 0,10 százalékkal erősödött, a román lej árfolyama pedig alig változott. Az eurót kedd délelőtt 4,1027 zloty, 25,2550 cseh korona és 4,5328 román lej árfolyamon jegyezték.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200