brusszel


Enyhén erősödött a forint

Figyelő Online
2012.12.11  16:39   
mail
nyomtatás
Erősödött a forint az euróval szemben kedden a bankközi devizapiacon: az eurót délután fél négy után 282,40 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 282,94 forinttal. Kora reggel 283,27 forint volt az euró forintárfolyama, majd délelőtt 282,70 forintra csökkent.
A forint kedd délelőtti erősödéséhez hozzájárult a magyarországi fogyasztói áremelkedés vártnál nagyobb mértékű enyhülése. Novemberben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és - az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben - 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A nemzetközi hangulatra devizapiaci kereskedők szerint kedvezően hatott, hogy a ZEW gazdaságkutató intézet német gazdasági hangulatindexe pozitív értéket vett fel decemberben, plusz 6,9 pont lett a novemberi mínusz 15,7 pont után, miközben elemzők mínusz 12,0 pontot vártak. A svájci frank árfolyama 233,10 forint volt kedd délután, míg az előző délután 234,43 forint. A dollárral szemben is erősödött kissé a forint kedden: délután 217,50 forint volt a jegyzés a hétfő délutáni 218,66 forint után. A japán jen árfolyama 2,6410 forintra csökkent az előző délutáni 2,6591 forintról. Az euró árfolyama a hétfő délutáni 1,2933 dollárról kedd délutánra 1,2982 dollárra emelkedett.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200