brusszel


Légi utasok földi kísérője

Vállalkozás repülési kártérítési ügyekre
Figyelő Online - Torontáli Zoltán
2012.12.13  06:52   
mail
nyomtatás
Sikerdíjért átvállalja a repülővel utazók kártérítési ügyeinek – általában nagyon nehezen keresztülvihető – intézését egy most indult magyar hátterű vállalkozás.

Schulhof Barbara. Cégével beszállt a légiiparba

Viszonylag sok olyan ismerőse van Schulhof Barbarának, aki rendszeresen utazik, vagy repülővel ingázik Magyarországról. Így elég gyakran találkozott azzal a problémával, hogy barátai csak hosszas és bonyodalmas eljárás végén tudták érvényesíteni a légitársaságokkal szembeni esetleges kárigényüket.

Feltűnt neki, hogy a késések, járattörlések és túlfoglalások miatt hoppon maradt utasok a légitársaságok többségétől automatikusan korántsem kapják meg jogos jussukat. Sőt ellenkezőleg, általában csak azok jutnak a pénzükhöz, akik – jogi értelemben – megharcolnak érte. „Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy az Európai Unió idevonatkozó direktívája alapján mikor mire jogosultak, és hogyan szerezhetnek érvényt a követelésüknek” – mondja a 37 éves vállalkozó, aki Flight-Refund nevű nemrég indult cégével erre a kínálkozó piaci résre mozdult rá.

Schulhof Barbara a közgazdasági diploma megszerzése után szokványosnak mondható karrierbe kezdett, egy multinacionális cégnél helyezkedett el. Amikor azonban első, majd második gyermekével töltötte otthon az éveket, férjével együtt elhatározta, hogy saját vállalkozást indít. Az üzleti életbe 2006-ban először egy pékséglánc indításával kóstolt bele a házaspár, majd amikor a piac elég gyorsan telítődött, a céget értékesítették. Később létrehoztak egy szakmai magazinokat kiadó társaságot, de közben elindult a Flight-Refund is. „Az esetek többségében, ha a direktívában meghatározott feltételek teljesülnek, az utasok 250 és 600 euró közötti kártérítésre tarthatnak igényt, mi pedig 25 százalékos sikerdíjért a teljes ügyintézést, jogi képviseletet és adminisztrációt átvállaljuk” – foglalja össze az elképzelés üzleti alapjait Schulhof Barbara.

Múlt és jövő
– Mennyi a vállalkozásba eddig befektetett tőke?
– A két alapító tulajdonos másfél éves aprólékos előkészítő munkája és a weboldal mögött működő program fejlesztése, összességében tízmilliós nagyságrendű befektetés.
– Hol lesz a cég 2-3 év múlva?
– Magas ismertségű, piacvezető regionális szereplő lesz ezen a speciális réspiacon.
A szolgáltatás webes oldala mögé olyan egyedi szoftvert kellett fejleszteni, amely egyszerűen kezelhető formába hozza a sokrétű uniós jogszabályt. A kártérítés jogosságának és mértékének megítélése meglehetősen bonyolult. Nem mindegy, hogy a légitársaság mikor törölte a járatot, mikor értesítette erről az utast, az utazó mikor jelent meg a beszállásnál, ott esetleg milyen kompenzációt fogadott vagy nem fogadott el a késésért/törlésért. A weboldal mögött lévő szoftver lépésről lépésre végigviszi ezen az előzetes procedúrán az utast, megbecsüli, hogy várhatóan mekkora összegre tarthat igényt, és egy gombnyomásra meg is adja a megbízást a Flight-Refundnak.

A kártérítés ilyetén elindítása egészen egyszerűvé válik, és semmilyen anyagi kockázatot nem jelent az utasnak. A cég azt is vállalja, hogy ha a kártérítésért perelni kell egy légitársaságot, akkor a per anyagi kockázatát futja. A weboldal mögött működő rendszer azonban össze van kötve azokkal a nemzetközi (természetesen nem ingyenes) adatbázi-sokkal, amelyekből hitelesen ellenőrizhetők a kérdéses járatokkal kapcsolatos adatok, és ezáltal képviselhetők a kártérítésre igényt tartó utasok jogai.

Mivel az európai légiipar számos szereplőjének székhelye Angliában van, és a Flight-Refundnak több ilyen piaci szereplővel kell együttműködnie, a vállalkozást a magyar tulajdonosok eleve a szigetországban jegyeztették be. Egyelőre kétnyelvű (angol–magyar) a szolgáltatás, de hamarosan elkészülnek a kelet-európai régiós nyelvi változatok, és elindulnak a térségi kommunikációs kampányok.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200