brusszel


Varga Mihály: 40-70 százalékos adósságátvállalás Sopron esetében

Figyelő Online
2012.12.12  19:50   
mail
nyomtatás
A következő év elejére a kormány átvállalja Sopron város adósságának egy részét, ezzel kapcsolatos egyeztetetések kezdődtek szerdán - közölte Varga Mihály tárca nélküli miniszter a város vezetőivel tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.
A miniszter kifejtette: a nagyobb települések, így Sopron adósságátvállalásának mértékét egyebek mellett az adóerő képességtől, és az adósság nagyságától teszik függővé. Sopron adóssága mintegy 16 milliárd forint. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy az adósság 40-70 százaléka közötti sávon belül meg tudnak állapodni a várossal úgy, hogy ez Sopron számára kedvező legyen, és a törlesztések helyett a felszabaduló forrásokat a település fejlesztésére fordíthassák.

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a települések adósságterhének átvállalása nem jár együtt az államadósság növekedésével, sőt még megtakarítást is hozhat. Utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy nem több ezer helyen meglévő adósságot kell különböző módon kezelni, hanem az Államadósság Kezelő Központon keresztül tudja majd a kormány ezt az ügyet kézben tartani. Az előzményekről a miniszter elmondta, hogy 2010-ben súlyos adósságcsapdát örökölt az ország, és nemcsak az állam, hanem a települések, az önkormányzatok is.

Az adósságcsapdából való kiszabadulást nevezte ezért az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célnak. Ami a településeket illeti, a kormány már döntött arról, hogy az 5 ezer fő alatti kistelepülések adósságát az év végéig átvállalja, ez az intézkedés mintegy 100 milliárd forint összeget érint - mondta Varga Mihály.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.