brusszel


A Forbes megmondja, hol kell üzletet kötni

Figyelő Online
2012.12.13  09:34   
mail
nyomtatás
A kínai nagyvárosok közül a kelet-kínai Sanghaj a legjobb hely üzletkötésre Kínában - állítja a Forbes magazin kínai kiadása legújabb felmérésében.
A sorozatban kilencedik éve összeállított rangsor nyolc, üzletkötést befolyásoló szempont szerint vizsgálta a kínai városokat. Így a többi között figyelembe vették a munkaerőpiaci helyzetet, a közlekedést, az innováció szintjét, a költségszinteket és a magánvállalkozások arányának alakulását.

A részletes elemzésből kiderül: a 23 milliós Sanghaj városa hazai és nemzetközi összehasonlításban is drágának mondható ugyan, ám a többi vizsgált szempontból és általános versenyképességét tekintve is kiemelkedik a kínai városok közül. Az előző évekhez hasonlóan továbbra is a keleti part nagyvárosai az üzletkötés legalkalmasabb színterei: Sanghajt Hangcsou, Sencsen, a tavalyi első helyről lecsúszó Kuangcsou és Vuhszi városok követik. A régió ugyanakkor mind inkább veszít versenyképességéből - jegyzi meg a Forbes, a nagyvárosok munkaköltségeinek drágulásával, a világgazdasági nehézségeknek való kitettségükkel és lassuló növekedésükkel magyarázva ezt a trendet.Régiós bontásban a Jangce-folyó deltája körül található a legtöbb üzletkötés terén kiemelkedő város Kínában, a százas toplista alapján a legtöbb ilyen hely tartományi bontásban a kelet-kínai Csiangszu, Santung és Csöcsiang tartományokban található.

Egyre több város kerül fel a listára az ország középső és nyugati tartományaiból - írja a Forbes. Az idén például Kanszu tartomány fővárosa, Lancsou és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület székhelye, Ürümcsi is debütált a százas rangsorban, a központi vezetés ezen területeket illető fejlesztési törekvéseinek sikerét tükrözve. Ezek a városok ugyanakkor még jelentős lemaradást mutatnak például az innováció és a vásárlóerő területén. A leginnovatívabb város címet az idén a szintén kelet-kínai Szucsou érdemelte ki, az évek óta vezető Sencsent maga mögé utasítva. Szucsou mindenek előtt a benyújtott szabadalmak számának növekedése miatt szerezhette meg az elsőséget - írja a Forbes.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200