brusszel


A Flextronics elbocsátott dolgozóinak 8 százaléka talált új munkahelyet

Figyelő Online
2012.12.13  13:02   
mail
nyomtatás
A zalaegerszegi munkaügyi központ információi szerint a Flextronics International zalaegerszegi gyártóüzeméből elbocsátott dolgozók közel 8 százaléka új munkahelyen ismét munkába állhat - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.
A munkaügyi központ szerdán tartott állásbörzét a létszámleépítésben érintetteknek a Flextronics zalaegerszegi telephelyén.

A rendezvényen 14 munkáltató 80 különböző munkakörben több mint 100 munkalehetőséget kínált a cég elbocsátott dolgozói számára. A munkaügyi központ információi szerint a munkavállalók 35 fővel konkrét megállapodást kötöttek, további 50 személy pedig jelezte, hogy létesítene munkaviszonyt.

A munkaügyi központ munkatársai a helyszínen jogi, külföldi munkavállalással kapcsolatos tanácsadást, pszichológiai segítségnyújtást is tartottak a volt dolgozóknak, akik közül közel 300-an jelentek meg a börzén - közölte az igazgató. A szingapúri központú elektronikai cég november végén jelzett 1100 embert érintő csoportos létszámleépítését.

A 950 fizikai dolgozó és 150 szellemi alkalmazott december elején kapta meg az elbocsátásáról szóló dokumentumokat. Decemberben 800 ember, januárban és februárban pedig 150-150 ember távozik a két zalaegerszegi gyárból.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.