brusszel


Béremelést követelnek a rendőrök

Figyelő Online
2012.12.13  19:14   
mail
nyomtatás
Béremelést követel a Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetség (RSZV), jövő évi követelésüket a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács ülésén jelentették be. A szervezet beosztástól függően 5-30 százalékos emelést tartana indokoltnak.
A szövetség központi koordinációs irodája csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács hétfőn tartotta soros ülését, amelyen az RSZV bejelentette jövő évi béremelési követelését, s hogy azt nyomatékosítsa, a demonstrációs bizottság megszervezésének előkészítését is.

Az RSZV a tiszthelyettesi, zászlósi állománynál 30 százalékos, a közalkalmazotti, kormánytisztviselői és munkavállalói állománynál 20 százalékos, a tiszti állománynál 10 százalékos, míg a vezetői állománynál 5 százalékos emelést tart elfogadhatónak. A közleményben az olvasható: az ülést vezető Lajtár József rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója a bejelentést tudomásul vette, de úgy véli, a követelés az ország gazdasági helyzete miatt nem indokolt. A szakszervezeti szövetség ezt az álláspontot nem tudja elfogadni, ezért a béremelés érdekében minden törvényes nyomásgyakorló eszközt igénybe kíván venni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.