brusszel


Arcon csapták a Google-t Kínában

Figyelő Online
2012.12.14  08:20   
mail
nyomtatás
Nehezen boldogul belföldi versenytársaival szemben az amerikai Google Kínában - a zenei honlapja után immár a vásárlóknak szóló keresőoldalát is bezárni kényszerült.
A vállalat a blogján jelentette be a lépést, indoklása szerint azért, mert a szolgáltatás nem érte el azt a hatást, amelyet a vállalat elvárt tőle. A kifejezetten a vásárlóknak tervezett oldalon a Google az internetes áruházak kínálatára való rákeresést tette lehetővé, ám az online vásárlás töretlenül növekvő irányzata ellenére sem tudott versenytársaival, így például az Alibaba-csoporthoz tartozó keresőoldallal megküzdeni.

A Google virágzó piacot kénytelen elhagyni: az első félévben minden rekordot megdöntve és várakozást felülmúlva 512 milliárd jüanra (18 ezer milliárd forint) nőtt az elektronikus csatornákon lebonyolított kereskedelmi tranzakciók értéke, ami csaknem 47 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest.

A Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég egy tavaszi tanulmánya szerint a kínai elektronikus kereskedelmi tranzakciók értéke 2015-re elérheti a kétezer milliárd jüant (70 ezer milliárd forint), ezzel a kelet-ázsiai ország világelsővé válhat az internetes eladások piacán. A Google-nak nem ez az első pofonja a kínai piacon. Legutóbb novemberben a zenehallgatásra és - letöltésre kifejlesztett oldalát volt kénytelen bezárni.

Ezt követően - a Kínai Kommunista Párt XVIII. pártkongresszusa kapcsán - hetekig e-mail szolgáltatása is akadozott, illetve vált elérhetetlenné az országban. Keresőszolgáltatása szintén évről évre veszít versenyképességéből: szeptember végén már a 6 százalékos piaci részesedést sem érte el. A Google a jövőben az internetes fogyasztók helyett a vállalatoknak szánt hirdetési szolgáltatásokra fókuszál majd - közölte a vállalat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.