brusszel


Teljesen átalakulnak a magyar cégek

Figyelő Online
2012.12.14  15:24   
mail
nyomtatás
A magyarországi vállalatok 42 százaléka tervezi megváltozatni a működési rendszerét, míg a válság előtt csak a cégek alig negyede vélekedett így - közölte a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) pénteken az MTI-vel.
Egy európai uniós támogatással megvalósuló, magyar, cseh és szlovén részvétellel zajló projekt keretében a válság által kikényszerített vállalati szerkezetátalakítások részleteiről készítettek felmérést. A projekt hazai szakmai partnere a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége volt, amely pénteken rendezett konferenciát a vállalati szerkezetátalakítások és a válság kapcsolatáról. A projekt során mindhárom országban több tucatnyi mélyinterjút végeztek vállalatvezetők részvételével: többek között a szerkezetátalakításokra, a létszámcsökkentések és növelések kérdésére, valamint a vállalati képzésekre és az új munkaerő alkalmazásának részleteire kérdeztek rá.

A magyar cégek 32 százaléka gondolkodik egyes munkafolyamatok kiszervezésében, míg ugyanez 4 évvel ezelőtt még 38 százalék volt.Az MGYOSZ kiemeli: a válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a válságra adott jó gyakorlat nem az egyszeri átalakítások, létszámleépítések és költségcsökkentések lehetnek, hiszen mindez csak rövid időre oldja meg az adott cég problémáját.

Ehelyett sokkal jobb irány a folyamatos innováció és az alkalmazkodási képesség beépítése a vállalati stratégiába. A hazai vállalatvezetők a képzési lehetőségekről, és a munkaerő-felvételről is számos kérdésre válaszoltak a felmérésben és a konferencián egyaránt. A megkérdezett cégvezetők fele mondta azt, hogy nem változtatott a vállalati képzésekre szánt források szintjén, ugyanakkor 26 százalékuk enyhén, míg 5 százalék erősen csökkentette azokat az elmúlt időszakban. Összességében 19 százalékuk válaszolt úgy, hogy növelte az elmúlt időszakban az ilyen jellegű kiadásait.

A megkérdezettek 84 százaléka mondta azt, hogy speciális tudással rendelkező, kifejezetten az adott iparág-technológia szakismereteivel rendelkező munkaerőre van szüksége, és csak 16 százalék keresett általános - nyelvismeret, számítástechnikai ismeretek, kommunikációs képességek - ismeretekkel rendelkező munkatársat. A saját munkaerő, és annak képzésének jelentőségét az is jól alátámasztja, hogy a vállalatvezetők 75 százaléka tervezi "házon belül", átképzésekkel, tréning programokkal megoldani a munkaerő szükségletét, 22 százalék egyáltalán nem tervez bővítést, míg mindössze 3 százalék tervezi azt, hogy munkaközvetítő csatornákon keresztül keresi majd meg esetleges új alkalmazottait.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200