brusszel


Októberben 1,4 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Figyelő Online
2012.12.17  09:14   frissítve: 2012.12.17 09:57
mail
nyomtatás
Idén októberben az építőipari termelés 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havinál szezonálisan kiigazítva 3,3 százalékkal kisebb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A közlemény szerint bár az elmúlt két hónapban a termelés emelkedett, az évkezdettől számítva továbbra is csökkenésről lehet csak beszélni, az ágazat első tíz havi teljesítménye 4,2 százalékkal maradt el a tavaly azonos időszakitól.

Októberben a két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése enyhén, 0,3 százalékkal csökkent, míg az egyéb építményeké (utak, vasutak, vezetékek) 2,7 százalékkal nőtt tavaly októberhez képest.

A 2012 októberében kötött új szerződések volumene 36,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel azelőttinél. Az épületek építésére kötött szerződések volumene a 2011 októberihez viszonyítva 8,1 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére kötötteké jelentősen, 81,6 százalékkal nőtt. A növekedés a nagy értékű autópálya-építés mellett több útépítési, vasút-felújítási munkára, távvezetékekre, valamint a szennyvíz- és hulladékkezelési létesítményekre kötött szerződéseknek köszönhető.

Az építőipari vállalkozások idén október végi szerződésállományának volumene 11,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 22,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 31,9 százalékkal magasabb volt, mint 2011 október végén.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.