brusszel


Megállítja a forint zuhanása a jegybankot?

Figyelő Online
2012.12.18  08:00   
mail
nyomtatás
Újabb negyed százalékpontos kamatcsökkentést jósol a londoni elemzői közösség a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának idei utolsó, mai kamatdöntő ülésére. Több citybeli elemző ugyanakkor azt is valószínűsíti, hogy 2013 elején, legalább az új elnök kinevezéséig, szünet következhet az MNB enyhítő ciklusában, majd a jövő év végére 5 százalékra süllyedhet a kamat. A tegnapi forintesés ugyanakkor azt is eredményezheti, hogy ma még marad a 6 százalékos kamat.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piaci elemzői szerint az előző kamatdöntő ülésről kiadott közlemény nem jelzett változást a testület alapállásában, vagyis nyitva hagyta a további kamatcsökkentések lehetőségét addig, amíg a kockázati környezet kedvező marad.

A ház szerint így, ha a hét elején is stabil lesz a szuverén magyar törlesztésleállásra kínált piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama - az országkockázat megítélésének egyik fő mérőszáma -, és a forint sem inog meg, akkor bizonyosra vehető, hogy az MNB kedden negyed százalékponttal 5,75 százalékra csökkenti alapkamatát. A bank utoljára tavaly decemberben emelte alapkamatát - a kéthetes jegybanki kötvény kibocsátáskori hozamát - 7,00 százalékra 6,50 százalékról, majd idén augusztusban enyhítésbe kezdett, és a novemberi egyvégtében a negyedik 0,25 százalékpontos csökkentés volt.



A magyar CDS-középárfolyamok az idei éves mélypont közelében vannak Londonban. Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szerint a magyar CDS-árazás 285 bázispont környékén mozgott a pénteki késői londoni jegyzésben az irányadó ötéves államkötvény-lejáratra.

A magyar szuverén kötvények CDS-középárfolyama az év elején még 750 bázispont feletti rekordokon járt, azóta azonban fokozatosan süllyedt, és október óta - kisebb megugrásoktól eltekintve - csaknem folyamatosan 300 bázispont alatt van.

A múlt hét végére kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre jelenleg 285 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusokat a londoni piacon, csaknem félmillió euróval olcsóbban, mint az év elején.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni szakelemzőinek előrejelzése szerint az augusztus óta tartó enyhítési hullám után 2013 első negyedében az MNB várhatóan szünetet tart, legalább a jegybank új elnökének tavaszi kinevezéséig. A ház szakértői szerint a kamatcsökkentések utána folytatódhatnak, és 2013 végére 5,00 százalék lesz az MNB alapkamata.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó elemzői is 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést jósoltak keddre. Várakozásuk szerint az MNB az előző inflációs jelentésben szereplő 5,0 százalékról a JP Morgan által jósolt 4,4 százalék közelébe csökkenti a jövő évi átlagos inflációra adott előrejelzését is.

A JP Morgan szerint az inflációs előrejelzés felülvizsgálatának fő oka a háztartási energiaárak januártól esedékes, 10 százalékos csökkentése lehet. A ház számításai szerint ez önmagában 0,6 százalékponttal lassíthatja az évi átlagos inflációt 2013-ban.

A JP Morgan szakértői szerint az MNB lefelé módosíthatja a nyári agrárpiaci ársokkok átszűrődési mértékére adott becslését is, mivel ebből eddig nem sok jelent meg az élelmiszerek fogyasztói árában.

A cég szerint e tényezők inflációcsökkentő hatása nagyobb a pénzügyi tranzakciós illeték inflációs felhajtóerejénél.

A JP Morgan jelenlegi előrejelzése is 5,00 százalékos MNB-alapkamatot valószínűsít 2013 végére.
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni szakelemzői szintén 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést jósoltak keddre. Véleményük szerint az újabb enyhítés fő tényezői ugyanazok lesznek, mint az eddigi négy kamatcsökkentés esetében: a magyar befektetési termékek alacsonyabb kockázati felára, a hazai fogyasztás élénkítésének igénye, a gyenge gazdasági kilátások és a 2013-2014-es dezinflációhoz fűződő várakozások.

A GS londoni elemzői közölték: saját becslésük szerint a háztartási áram- és földgázárak 10 százalékos csökkentése egyenként 0,3-0,3 százalékponttal, a távhőszolgáltatás díjának csökkenése további 0,1 százalékponttal mérsékli a jövő évi átlagos inflációs ütemet.

A Goldman Sachs közgazdászai a keddi MNB-ülés után jövőre további 0,50 százalékpontos enyhítést - és így 5,25 százalékig csökkenő alapkamatot - valószínűsítenek, abban az esetben, ha ezt a forintárfolyam és a kötvényhozamok megengedik. A ház szerint ugyanakkor az MNB új vezetésének kinevezése nyomán bekövetkezhet valamelyes forintgyengülés, és ez az enyhítési ciklus szüneteltetését eredményezheti.

A Goldman Sachs londoni elemzőinek véleménye szerint - a külső kockázati tényezőktől eltekintve - rövid távon az új MNB-elnök kiválasztása a kulcsfontosságú eseménykockázat Magyarországon.

A Morgan Stanley globális befektetési bankcsoport londoni részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai azt valószínűsítették, hogy az MNB a 2013-ra szóló, 0,7 százalékos GDP-növekedéssel számoló prognózisát "nulla százalékra, sőt esetleg ez alá" fogja módosítani.

A cég szakértőinek számításai szerint a lakossági gáz- és áramdíjak tervezett 10 százalékos csökkentése rövid távon 0,6-0,7 százalékponttal mérsékelheti az éves inflációs ütemet.

A ház londoni elemzői szerint mindezek alapján, ha az előző, szeptemberi inflációs jelentés nem volt akadálya az akkori MNB-kamatcsökkentésnek, akkor a héten esedékes új prognózis sem lesz az.

A Morgan Stanley londoni közgazdászai szerint az MNB alapkamata a jövő év második negyedében 5,00 százalékon éri el mélypontját, és ezután a magyar jegybank kiváró alapállásra helyezkedik.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200