brusszel


Megértettük, hogy a diákoknak a "hitel" szótól borsózik a hátuk

Figyelő Online
2012.12.19  09:41   
mail
nyomtatás
A kormány szerdai ülésén dönt a pedagógusképzés plusz ösztöndíjairól - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Rogán Antal pedig egy reggeli tévéműsorban azt mondta: nem volt túl udvarias dolog a hallgatók részéről, hogy kedden felpattantak a miniszterrel való tárgyalás kellős közepén.
Meghallottuk a diákok hangját
Elmondta, tárgyalnak arról is, hogy a sportteljesítmények segítésére milyen külön ösztöndíjrendszert hoznak létre, valamint arról, hogy a keretszámok eltörlése után milyen rendszerben képzelik el a felvételi eljárást.Megemlítette a miniszter, hogy december 31-éig kell a kormánynak a felvételi tájékoztatót nyilvánosságra hoznia, így arról is tárgyalnak, hogy "milyen módon szabályozható az a kapacitás, amit az egyetemek képesek felvenni".

Rámutatott: kizárólag a ponthatár biztosít lehetőséget a diákoknak arra, hogy belépjenek a felsőoktatásba, "semmifajta egyéb keretszám nincs". Balog Zoltán megerősítette: "mi a diákok hangját meghallottuk", ugyanakkor "semmilyen keretszámot nem jelentettünk be", e tekintetben sokféle verzió feküdt a kormány asztalán. Elmondta, "tandíj sincs", a diákhitel pedig véleménye szerint jól működő, önfenntartó rendszer lehetett volna, mert "az államtól hitelt felvenni megbízható dolog", de "megértettük, hogy a diákoknak már a hitel szótól is borsózik a hátuk".

Balog Zoltán úgy látja, nem a megegyezés szándékával jöttek a hallgatók a kormányzattal való keddi tárgyalásra, hanem "inkább balhét akartak csinálni, ez csak részben sikerült". Reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan tárgyalások, ahol érdemben tudnak majd eszmecserét folytatni. Hozzátette: furcsának tartja a hallgatóknak azt a kijelentését, hogy "előre eldőlt minden", miközben ő évek óta hívja tárgyalni őket, és ha eljöttek volna, "megelőzhettek volna egy döntést". Kitért arra is, hogy voltak olyan diákszervezetek is a keddi egyeztetésen, amelyeket meg sem hívtak, mégis ott voltak, és képviselőik egyfajta "tanácsadóként" szerepeltek.



Rogán: nem udvarias dolog otthagyni a minisztert

Rogán Antal szerint "nem volt túl udvarias dolog" a diákvezetők részéről, hogy megszakították a tárgyalást Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Mokka c. műsorban. A hallgatók képviselői akár ma visszamehetnek a tárcavezetőhöz egyeztetni - tette hozzá Rogán.

Rogán Antal azt mondta: a felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén. Szerinte csak a hallgatói szerződés ügyében van vita, ezt azonban olyan sarkalatos pontnak tartotta, amitől nem tudnak eltérni, mert - mint mondta - Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat. Arra a felvetésre, hogy ha a követelések 80 százalékában egyetértenek, miként lehet, hogy a diákok mégis otthagyták a keddi tárgyalást, a frakcióvezető azt mondta: "Nem volt túl udvarias dolog egyébként felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben (...) végig megvolt a nyitottság". Úgy vélte ugyanakkor, hogy Balog Zoltánban most is megvan a nyitottság, ezért akár ma visszamehetnének hozzá a hallgatók vezetői, és a miniszter hajlandó lenne velük tárgyalni a részletekről. Szerinte a ponthatárok megállapítása miatt is érdemes lenne, ha a diákok részleteiben is egyeztetnének a tárcavezetővel. Az ilyen tárgyalásoknak van értelmük, "nem érdemes faképnél hagyni a minisztert az asztalánál, mert ő közösen szeretne döntéseket hozni a diákokkal" - jelentette ki. Kérdésre válaszolva Rogán Antal arról is beszélt, hogy a mostani tüntetések abban erőteljesen különböztek a korábbi korszakoktól, hogy bárhová mentek a diákok "nem könnygáz várta őket", hanem, ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel, és minden alkalommal nyitott ajtókat találtak, amikor tárgyalni akartak.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.