brusszel


A spiritualitás reneszánszát éljük

Beszélgetés Pál Feri Atyával
Figyelő Online - Mártonffy Zsuzsa
2012.12.20  06:20   
mail
nyomtatás
A válság dacára sokan fordulnak a lelki, spirituális témák felé – tapasztalja Pál Ferenc katolikus pap, aki szórakoztató pszichológiai előadásaival vonz tömegeket.


– Ön sikeres atléta volt, ma pap a Szent Mihály-plébánián, végzett mentálhigiénés szakember, tanít a SOTE-n, önismereti csoportokat vezet, hetente ezer fő vesz részt népszerű pszichológiai, spirituális témájú előadásain, rádióműsort tart, több könyvet írt. Kihagytam valamit?

– Ami még fontos, járom az országot, sőt Nagy-Magyarországot, és előadásokat tartok életünket meghatározó témákról. Izgalmas tapasztalni, milyen nyitottsággal fordulnak az emberek a személyünket és kapcsolatainkat alapvetően érintő témák felé. Most válság van, de ez nem jelenti, hogy csak az anyagiakkal törődnének, hanem keresik azt, ami emellett széppé teszi az életet.

– Hetente ezer embert szólít meg pszichológiai, párkapcsolati témájú előadásaival a Millenárisban. Hallgatóságáról már felmérés is született: a „pálferis átlagszemély” harminchárom és harminchét év közötti hajadon, diplomás, alkalmazott, egyháza tanítását követő, spirituális érdeklődésű. De a résztvevők 10 százaléka nem vallásos, 40 százalékuk pedig nem mindenben ért egyet az egyház tanításával, de belülről szeretné megreformálni. Mivel fogja meg ezt a vegyes közönséget?
– Igyekszem olyan témákat elővenni, ami mindannyiunkat alapvetően érdekel, és olyan mélységben, ami a közbeszédben nem történik meg. A társkapcsolatról, a családok felbomlásáról, a közbizalom megrendüléséről állandó közbeszéd zajlik, és van egy nagy spirituális érdeklődés az emberekben. Ezeket a témákat sokan várják, de úgy, hogy ne csak felületes szinten beszéljünk róluk.

– Ma Magyarországon a megkötött házasságok fele válással végződik, mind több gyerek él csonka családban. A katolikus egyház közben ragaszkodik a válás, a házasság előtti szexuális élet tilalmához. Mintha a szex, család, párkapcsolat témában az egyház és a világ elbeszélne egymás mellett.
– Az emberiség még nem volt olyan helyzetben, hogy képesek lettünk volna évtizedekig együtt élni valakivel egészségesen. Viszonylag jólétben élünk, az igényeink megemelkedtek, többet várunk egy családi vagy párkapcsolattól, mint 50-100 éve, és erre a megváltozott helyzetre még nem találtunk választ. A sok válás realitás, de azt is kifejezi, hogy nem találtunk még olyan választ, ami egy másfajta realitást is kifejezne – például, hogy az embernek jólesik, ha hűségesek hozzá. Nem vagyok borúlátó: útkeresés zajlik. Sokan komolyan keresik, hogy a megváltozott körülmények között ezeket az értékeket más értékekkel hogyan tudják harmóniába hozni, például egyszerre élvezni az életet és elköteleződni.

– Előadásaiban és könyveiben kitüntetett szerepet kap a párkapcsolat. Miért döntött úgy, hogy ezzel a témával foglalkozik?
– Az élet hozta, hogy a párkapcsolat lett az egyik irány. Nagyon sokan jöttek hozzám ezzel a kérdéssel, és mindig tanítottam fiatalokat, akiknek alapvető témájuk a társválasztás, a férfi-nő kapcsolat. Ha nekik valami fontosat akartam nyújtani, bele kellett ásnom magamat a szakirodalomba.

– Egyik könyvét az intimitásnak szentelte. Miért olyan nehéz ezt ma megélni?
– Ma sokan gondolják, hogy csak meg kell találni az igazit, és vele minden könnyű lesz. Ez naivitás. A Föld is azért marad fenn, mert a napsugárzás ereje és a Föld maghője állandóan energiát hoz ebbe a rendszerbe. Egy párkapcsolatnál még mindig elhisszük, hogy energiabevitel nélkül képes lesz fennmaradni. Miért ez a naivitás? Mert olyan gyorsan változott meg az élet, hogy a lélek változása, beleértve az emberi kapcsolatainkat is, nem tudta azt követni.

– Egy előadásában ironikusan azt mondta: mindig sikerélménynek tekinti, ha az önnél jegyesoktatáson részt vevő pár végül eláll a házasságtól.
– Igen, mert a házasságra vonatkozóan két nagyon hiteles döntés is van: az igen és a nem. És jobb, ha valaki hitelesen mond nemet, mint ha hiteltelenül igent, és egy életen át vesződik valamivel, ami alapjaiban problémás.

– Nem ütköznek önben a különböző szerepek? Ha párkapcsolati tanácsot ad egy házaspárnak, amely aztán a válás mellett dönt, papként nem érzi rosszul magát?
– Szerepkonfliktusok léteznek, de ez a fajta probléma azért nem áll fönn, mert sosem adok tanácsot. Nekik kell együtt élni, és az én tanácsom nem nyújt nekik erőforrást még harminc éven keresztül.

– És ha a beszélgetések hatására válnak el?
– Nem hinném, hogy ennek hatására válnak el. Már csak azért sem, mert pap vagyok, ha hozzám egy pár érkezik, akkor azért nem egy profán szakemberhez mennek, mert a papról feltételezik, hogy a kapcsolat mellé áll. Lehet, hogy mindketten úgy döntenek, nem akarnak együtt élni, de ez nem azért történik, mert velem beszélgettek.

– Nagy tudományanyagot használ fel előadásaihoz, modern pszichológiát, filozó-fiát, szépirodalmat, más vallások szent iratait is. Nem ütközik az egyház tanításával, amit olvas, illetve amiről beszél?
– Nekem nagyon fontos, hogy bármit is mondok, az az egyház tanításával összeegyeztethető legyen. Legfeljebb van véleményem az egyház tanításáról, szabad viszonyban vagyok vele. Ám ez nem akadályoz meg, hogy kövessem, tiszteljem, hirdessem azt, sőt a hitem azáltal tud kibontakozni, hogy szabad viszonyban van vele. Természetesen vannak konfliktusok értékek között. De már pár évtizeddel ezelőtt kikristályosodott bennem egy szemléletmód, hogy értékekkel szemben nem értéktelenség, hanem egy másik érték áll, bár sokszor, mire megmutatkozik, már nem feltétlenül mutatja az érték jeleit. Nem azzal foglalkozom, hogyan lehetne egyiket a másik rovására érvényre juttatni, hanem hogyan lehetne őket harmóniába hozni.

„Egy párkapcsolatról még mindig elhisszük, hogy energiabevitel nélkül képes lesz fennmaradni. Ez naivitás.”


– Ma a spiritualitásra áhítozókat nem feltétlenül a nagy egyházak szólítják meg, inkább a kis közösségek. Népszerűek a keleti vallások, és egyfajta valláspótlékot ad az ezotéria. Ifjúkorában ön is majdnem hindu szerzetesnek ment. Mivel sikerülhet a katolikus egyháznak visszaszereznie a lelki tartalmakra áhítozókat?
– Nem gondolom, hogy az egyháznak bárkit vissza kellene szereznie. Nem látom a feladatunkat hatalmi témának. Az egyháznak egyetlen alapvető dolga van: az Istent dicsőíteni és az embereket szolgálni. Ha akkor is szolgálunk másokat, ha ők kritikusak velünk, és akkor is magasztaljuk Istent, ha ennek semmi konkrét hasznát nem látjuk, akkor ennek meglesz a maga eredménye. Eleve elhibázott lenne az egyház részéről valamiféle stratégiában bízni Isten helyett.

– A jelen kurzus viszont szívesen hivatkozik a keresztény, egyházi vagy annak vélt szempontokra. Lehet ezzel népszerűséget szerezni?
– Azok a politikusok, akik egyházi szempontokra hivatkoznak, jó esetben saját hitbéli meggyőződésüket fejezik ki a számukra fontos értékrend alapján. Ha ezt nem a szavazatok szerzésére teszik, akkor ez a hiteles politikusi személyiségükhöz hozzátartozik. Ha viszont a vallásban, az egyházban vagy a kereszténységben ideológiai hátteret vélnek felfedezni saját politikai célkitűzéseik megvalósítására, azt szomorúan látom, mert az egyház e világi cél eszközévé válik, márpedig nem az. 

– Az ünnepre jelenik meg új könyve, A szorongástól az önbecsülésig. A fülszöveg szerint: „Az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit.” Hogy viszonyul ehhez a karácsonyi ajándékozási roham?
– Természetes, hogy a szeretetünknek jeleit adjuk, ami lehet egy ajándék, egy simogatás, egy közös program. Ha a szeretetnek nincsenek jelei, akkor valami fontos elveszik, félő, hogy szólammá válik. E szempontból jó, hogy karácsonykor nemcsak azt mondjuk egymásnak, hogy szeretlek, hanem ennek bizonyos jeleit is adjuk. Persze kérdés, hogy valóban tárgyakra van-e szükségünk, ezek képviselik-e legjobban azt, amit érzünk egymás iránt. Szerintem nem. De ez nem a tárgyak ellen való beszéd. Szeretetünk sok más jele között a tárgyak is elférnek.

– A honlapja szerint a „pálferisek” közös teázást, síelést, vízi túrát szerveznek. Ezeken ön is részt vesz, vagy csak összegyűlnek a nevében? Hogy lehet úgy síelni, hogy mindenki öntől szeretne kérdezni?
– Elsősorban ők találkoznak, én csak néha tudok ott lenni. Külön örömet okoz számomra, ha valami működik nélkülem is. Legutoljára vízi túrára mentem az alkalmakra járókkal. Nagyon jólesett, amit előre ki is hirdettem, hogy ott én is csak egy táborlakó voltam, mint bárki más, és a négy nap alatt természetes emberi viszonyokban léteztem. Jóízűen eveztünk, táncoltunk, kirándultunk, vetélkedtünk, nem kellett sok időt segítő szerepben töltenem.

– Milyen a „pálferis” társkereső klub?
– Nem vettem rajta még részt, mert ilyen irányú indíttatásaim nincsenek. De sokan ott ismerkedtek meg, és kapcsolat bontakozott ki. Hatalmas öröm számomra, hogy már tucatnyi pár kötött házasságot, sok gyerek született azok között, akik az alkalmakon ismerkedtek meg.

– Milyen érzés, hogy rajongói klub van ön körül?
– Elcsodálkozást, némi zavarodottságot szül bennem, mert az önmagamról alkotott képben nem szerepel semmi olyasmi, ami köré rajongói körnek kellene szerveződni.

A lelkiatya
„Egy feltűnően magas, hosszú kezű, hosszú lábú fickó szaladgál föl s alá a színpadon, beszéd közben széles, hatalmas mozdulatokkal gesztikulálva, majd az előadás egy pontján váratlanul flamencotáncot mutat be” – emlékszik vissza Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig című könyvének szerkesztője az első benyomására a szerzőről. Pál Feri atya, ahogy mindenki hívja, a 46 éves katolikus pap főleg arról ismert, hogy 2000 óta hetente tart előadásokat egyre népesebb hallgatóság előtt, nem egyházi témákban. Lélektan, önismeret, a hit kognitív alapjai éppúgy terítékre kerülnek, mint a párkapcsolat, az elköteleződés vagy a családi játszmák. Jelenleg már ezer fő jár hetente ezekre az alkalmakra, és érdemes előre helyet foglalni. Hallgatói már önálló közösségbe szerveződtek, rendszeres szabadidős programokkal.  Előadásai, bár könyvtárnyi tudományos anyagot használ fel, roppant szórakoztatóak, humorosak, emiatt nevezték már „stand up komédiás papnak”, „egyházi Csernus light”-nak is. A sokoldalú katolikus pap a modern lélektan és társadalomtudományok kutatásai mellett a hindu védikus irodalommal vagy haszid zsidó legendákkal sem rest mondanivalóját illusztrálni. A vallástalan családban felnevelkedett atya fiatalon magasugróbajnok volt. Ma is úszik, túrázik, nyáron evez, kerékpározik, a sport világa éppúgy színesíti előadásait, ahogy felszentelése előtti párkapcsolatait sem szégyelli példaként használni. Előadásainak anyagából már négy könyv jelent meg. Az angyalföldi Szent Mihály-plébánia helyettes plébánosa, akit egyszer a papneveldéből is kicsaptak, azóta elvégzett egy mentálhigiénés képzést, családsegítő, lelkigondozó, pszichodráma és bibliodráma önismereti csoportokat vezet, és a SOTE Mentálhigiéné Intézetének oktatója. Újabban a média is felfedezte magának a kellemes előadót: hetente rádióműsort tart a Katolikus Rádióban.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: Pál Ferenc

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200