brusszel


Csúszni fog a pénztárgépcsere

Figyelő Online
2012.12.19  15:16   
mail
nyomtatás
A tervezett március 31-i határidőig megvalósíthatatlan a kereskedők olyan pénztárgéppel való ellátása, amely on-line kapcsolatban áll az adóhatósággal - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerdán az MTI-vel.
Az Országgyűlés november végén fogadta el azt a törvényt, amely előírja, hogy a Magyarországon működő pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között on-line kapcsolat jöjjön létre. A végrehajtási rendelet tervezetének ismeretében az IVSZ lehetetlennek tartja azt, hogy március végéig az átállást meg lehetne valósítani.

A közlemény szerint jelenleg ilyen pénztárgép ugyanis nem kapható a piacon. A tervezés, tesztelés és gyártás minimálisan 8-10 hónapot igényel.Korábban az IVSZ azt kérte, hogy az előírt informatikai modernizációhoz a kormány nyújtson vissza nem térítendő támogatást uniós pénzből, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében.

A program 100 ezer vállalkozást érinthet. Cégenként 50-100 ezer forintos pályázattal és 50-70 százalékos támogatási intenzitással kalkulálva, legfeljebb 7 milliárd forintból megvalósítható lenne az átállás - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200