– A korábban az ország kitörési pontjairól folyó diskurzus a válságban teljesen elhalt. Érdemes újra felvenni ezt a fonalat?
– Ezt a kifejezést, hogy „az ország kitörési pontja”, önmagában nem szeretem. E mögött van egy olyan feltételezés, hogy politikusok jobban meg tudják határozni, milyen üzlettel érdemes foglalkozniuk a vállalkozóknak. Én úgy gondolom, hogy ne mutassanak nekem ilyeneket. Nekem volt egyszer egy tévévitám még 1995-ben a jelenlegi miniszterelnökünkkel, akinek a pártja akkor éppen kicsi és ellenzéki volt, és a mellett érvelt, hogy az államnak kell irányt mutatnia a gazdaság szereplőinek. Teljesen meglepődtem, mert akkor ő még eléggé liberálisnak számított. Én mindig azt gondoltam, hogy az államnak erős és hatékony versenyszabályozó szerepe kell hogy legyen, de azt már ne az állam mondja meg a vállalkozóknak, hogy hol az üzlet. Miért tudnák ők jobban? Hogy saját területemről, az informatikáról beszéljek, kutatás-fejlesztést tekintve az unión belül informatikában jobb a versenyhelyzetünk, mint más iparágakban. Ezt mi csináltuk, és nem azért, mert az állam mutatta az irányt, mint egykor Kecskemét főterén a Lenin-szobor, hogy arra van Szeged.

– Az informatika esélyeit legalább nem rontotta az állam, miközben egy rokon terület, a távközlés különadót kapott.
– Mondok egy mostani pozitív példát, mivel tud az állam segíteni. A Nemzetgazdasági Minisztériumban észrevette valaki, hogy van egy magyar prezentációs szoftver, amely jobb, mint az elterjedt Power Point. Az NGM átállt, és a prezentációit a Prezi nevű szoftverrel végzi. Csináltak egy kis reklámot neki. De nehogy már levonják ebből azt a következtetést, hogy Magyarország kitörési pontja a prezentációs szoftver, és úgy csináljanak, mintha ezt ők fedezték volna fel. Ezt a Prezit megalapító srácok fedezték fel. És nem az országnak van kitörési pontja, hanem a cégeknek, az embereknek, ha valamihez értenek, valamiben jók. És ez nagyon sokféle lehet. Az állam kárt is okoz a kitörési pontok kijelölésével, mert ezzel azt üzeni a gazdaság szereplőinek, hogy figyeljenek őrá. A gazdaság szereplői a piacra figyeljenek, a konkurenseikre, a vevőikre és a saját tudásukra.

– A különadók mennyire zavarják meg a magánszektor útkeresését?
– Nagyon durván, mert megölik a versenyt. Az ugyanis arról szól, hogy ha én jobb vagyok, mint a másik, akkor több profitot csinálok. Ha az állam úgy viselkedik, hogy megnézi, hol van sok profit, és a költségvetési hiány betömése érdekében elveszi, akkor miért lenne érdemes profitot csinálni? Miért lenne érdemes versenyezni? Ha egy szektorban tartósan mindenkinek magas a profitja, akkor a versenyszabályozással van a baj. Ilyen volt például a bankrendszer. Ennél a példánál maradva, ha az állam mint okos szabályozó már kezdettől nem engedi a hitelnyújtást összekötni a devizaváltással – tehát a hitelfelvevő devizában kaphat hitelt egy transzparens referenciakamathoz kötve, és azt ott váltja át forintra, ahol akarja, majd törlesztéskor ott veszi meg a devizát, ahol akarja –, akkor sokkal erősebb lehetett volna a verseny a bankok között, és a kockázat is sokkal világosabb lett volna. Ez lett volna az állam dolga, nem pedig visszamenőleges Robin Hood-adókkal tönkretenni a jogbiztonságot, ezzel hazavágni a hitelezést és a beruházásokat.

– Tekintsünk ki, a formálódó kétszintű Európában Magyarországnak egyelőre csak a második szint jut.
– Ezt sikerült elrontani. Ha a Bokros-féle gazdaságpolitika, amely 95-ben megkezdődött, és valamilyen szinten 2000-ig tartott, folytatódik, akkor Magyarország ma vitathatatlanul az első körben lenne. Ma Európa beteg, nagyon nehezen működik, és olyan fáradságos a kiút, hogy nehéz optimistának lenni. Az eurót csak akkor lehet megmenteni, ha legalább az euróövezet sokkal szorosabb gazdasági integrációt valósít meg. Csak úgy lehet közös valuta, ha közös mögötte a gazdaságpolitika. A baj az, hogy az övezeten belül is hangosak a nacionalista, a nemzeti önrendelkezést hangsúlyozó hangok. Így meg menthetetlen az euró. Ha az euró menthetetlen, akkor Európa is az.
Azért vagyok egy kicsit szkeptikus, mert az emberiség története során még nem történt olyan, amit az EU most megkísérel. Egy nagy birodalom, amivé az uniónak válni kellene, még soha nem jött létre összes tagjának demokratikus szavazása nyomán. Mindig volt egy erős valaki, aki erővel rákényszerítette az akaratát mindenkire, aztán később a többi belenyugodott, mert rájött, hogy neki is így jobb. Most megpróbáljuk demokratikus úton megszavazni az uniót. Nehéz, persze elképzelhető, hogy létezik már egy olyan érett európai tudat, hogy a szavazók felfogják, ez érdekünk.

– Ott is ragad Magyarország a másodosztályon?
– Ez már eldöntött tény.

– És mivel jár ez az ország számára?
– Nem lesz jó, de még mindig jobb, mintha ebben a második vonalban sem lennénk benne. De az a létező legrosszabb politika, hogy mivel az elsőbe nem jutunk be, akkor szétverjük azt is, és azok mellé állunk, akiknek ez a céljuk, például Anglia. Nekünk is alapvető érdekünk az erős belső mag, még ha egyelőre közvetlenül nem is lehetünk benne.

– Profitálhat az ország abból, hogy Budapesten van a székhelye az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek, amelynek vezetésében ön is tag?
– Persze, európaibbnak érezhetjük magunkat, kiépülhet bennünk, hogy Európának része vagyunk. Nekünk itt azt kell bebizonyítani, hogy az itt felvett kollégák magas szinten tudnak egy ilyen intézményt működtetni. Egyébként személyes célom, hogy a rendelkezésre álló pénz minél nagyobb része menjen az oktatásba. Ott az állami pénz helye, az nem működik kizárólag profitalapon. Az oktatás támogatásán keresztül valósuljon meg az innovációs versenyképesség növelése.

– A magyar köz- és felsőoktatásból zajló forráskivonás akkor hosszú távon is aláássa a versenyképességünket?
– Igen. Az is rossz, hogy ha már az állam ilyen kevés felsőoktatási helyet finanszíroz, akkor azt nem a valóban rászorulókra fókuszálja. A társadalmi mobilitás az ország alapvető érdeke lenne. Az egyetemek önállóságának csorbítását érzem még nagy bajnak. A versenyben hiszek, ha az egyetemek versenyben lennének egymással, akkor a minőség tudna javulni. Teljes megdöbbenéssel hallottam, hogy a tandíjat az államnak fizetik be, aztán a költségvetés újraosztja. Ezzel a borzasztó központosítással nem tudok egyetérteni.

– Az Aquincumi Technológiai Intézet nevű felsőoktatási vállalkozásával kapcsolatban bejöttek az előzetes várakozásai szakmailag, illetve pénzügyileg?
– Pénzügyileg még nem, az még előttünk van, hogy önfenntartóvá tudjon válni az AIT, még fogyasztja az általam és Rubik Ernő által betett pénzt. A szakmai siker viszont minden várakozást felülmúlt. Tényleg a legjobb amerikai egyetemek küldenek ide diákokat, Hardvard, Princeton, a következő évben már a Yale-ről is jönnek. És még valami lett sokkal jobb, mint reméltük: az a haszon, amit a magyar diákok számára tudtunk nyújtani. Eredetileg föl sem fogtuk, milyen szoros baráti kapcsolat alakul ki az amerikai és a magyar diákok között, mert a magyarok dolga, hogy az amerikaia-
kat bevezessék a magyar diákéletbe, megmutassák nekik a Szimplát meg a legjobb klubokat. Ezek az amerikai diákok valószínűleg a legjobb állásokba kerülnek, a kialakuló kapcsolati háló óriási érték lesz a magyarok számára. Azt sem reméltük, hogy azzal, hogy ezeket az amerikai diákokat elvisszük öt világszínvonalú magyar informatikai céghez, úgy mennek haza, hogy Magyarország egy high-tech paradicsom. Ilyen hírünket viszik, mert ezt az öt vállalatot látták. Már többen vissza is jöttek üzleteket kötni.

– Összességében mi kellene ahhoz, hogy újraindulhasson Magyarország felzárkózása?
– Egy szakmailag hozzáértő kormányzat, színezettől függetlenül. Szerintem nem az a lényeges, hogy a szociális vagy a nemzeti szempontoknak van nagyobb súlyuk, vagy a liberális megközelítésnek; nem ez az érdekes, hanem az, hogy amit csinálnak, azt profin csinálják. Ez a kormányzat dilettáns módon cselekszik, saját magának ártva a legtöbbet, csak ezen keresztül nekünk is árt.

– Sokakat felkavart, amikor Demján Sándor négy éve a Figyelőben arról beszélt, hogy Magyarország Európa legszegényebb országa lesz 10-15 év múlva. Önnek mi a víziója ilyen időtávra?
– Az én megszólalásomnak nincs olyan hatása, mint Demján Sándorénak, nem érzem feladatomnak, hogy megijesszem, ilyen víziókkal riogassam a gazdaság szereplőit. Mindig optimista voltam, ez az ország már sok mindent túlélt, tele van kreatív agyakkal; eddig is túléltünk már sok rossz kormányzást, ezt is túl fogjuk élni.

Bojár Gábor
■ 63 éves, az ELTE-n szerzett fizikusdiplomát.
■ Kezdetben az egyetem Geofizikai Intézetében dolgozott, majd 1982-ben megalapította az építészeti tervezőszoftvereket fejlesztő Graphisoftot, amely saját területén a világ egyik legjobbja lett. 2007-ben alapítótársaival együtt a vállalatot eladta a német Nemetschek-csoportnak.
■ A Graphisoft és a Graphisoft Park igazgatóságának elnöke, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet irányító tanácsának tagja, az egyetemi (szoftverfejlesztési) részképző intézmény, az Aquincumi Technológiai Intézet alapítója.
■ Nős, két gyermeke van. Hobbija a hajózás és a síelés.

Kapcsolódó cikkek