brusszel


Képekben a Téli Rózsás Diákforradalom

Figyelő Online
2012.12.20  16:20   frissítve: 2012.12.20 15:43
mail
nyomtatás

Diákok és tanáraik demonstrációja a kormány felsőoktatási elképzeléseivel szemben

Középiskolások demonstráltak a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen szerdán Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete előtt. A megmozduláson több mint ezren vettek részt, a felszólalók elsősorban az általuk kiszámíthatatlannak tartott felsőoktatás-átalakítás és a hallgatói szerződések ellen tiltakoztak. A Téli Rózsás Diákforradalom néven meghirdetett demonstráción középiskolások szólaltak fel, akik a kormány felsőoktatási elképzeléseit bírálták, mivel szerintük azok kiszámíthatatlanok és tartalmuk naponta változik. A diákok továbbra is elfogadhatatlannak tartják a hallgatói szerződés bevezetését, mert álláspontjuk szerint nem a fiatalok röghöz kötésére, hanem kiszámítható és valódi munkahelyteremtésre lenne szükség.

Fotó: Varga Ágnes


A felszólalók esélyegyenlőséget követeltek a hátrányos helyzetben élő, ám tehetséges fiatalok számára a felsőoktatásban. A demonstráción a Magyartanárok Egyesületének alelnöke szolidaritásáról biztosította a szerintük kialakulóban lévő diákmozgalmat. A tanárokat tömörítő szervezet felelős tárgyalásokat követelt az érintett felek bevonásával. A demonstrálók, akik az ország több mint negyven gimnáziumából és középiskolájából érkeztek, nem sokkal délután öt óra után rendőri felvezetéssel elindultak a József Attila utcán és a Bajcsy-Zsilinszky úton át a Margit híd irányába, hogy ott rózsákat szórjanak a Dunába. A tüntetés később spontán folytatódott, a Lánchíd lezárásakor a rendőrség közbeavatkozott. Három diákot előállítottak, csütörtökre virradóra elengedték őket.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.