brusszel


Hatmillió egy térdszalag-szakadásért

Figyelő Online
2012.12.20  19:09   
mail
nyomtatás
A Generali Biztosító közel 20 milliárd forintot fizetett ki az idén vagyonkárokra, amelynek megközelítőleg a felét a lakásokat érintő káresetek tették ki, a napi káresetek száma megközelíti az ezret - közölte a biztosító az MTI-vel.
Az élet- illetve a balesetbiztosítások után 3 milliárd forintot fizetett ki a társaság, míg a gépjárműkárok - a casco- és kgfb-kifizetések együttesen - 7 milliárd forint feletti tételt jelentettek. A legnagyobb károk között szerepelt egy 800 millió forintos lakástűz, egy 20 milliós leégett teherautó és egy 6 millió forint kárértékű térdszalag-szakadás.

A vagyonkárok típus szerinti megoszlásánál a vízvezetékekkel kapcsolatos problémák, az elemi károk és az üvegtörések voltak az első három helyen 2012-ben. A viharkárok az átlagos érték szerint alakultak, ugyanakkor a mezőgazdaságot jelentős aszály sújtotta, ami megjelent a kárkifizetésekben is.

A biztosító közleményében emlékeztetett arra, hogy kiépített egy olyan szakipari szervizhálózatot - kőműves, villanyszerelő, festő szakemberekkel -, akik fix áron, megbízhatóan és gyorsan dolgoznak. Így az ügyfélnek nem kártérítést fizet a társaság, hanem menedzseli a helyreállítási munkálatokat, és ezzel időt és energiát takaríthatnak meg a károsultaknak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.